Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!. . . Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?. . . Amit nem lehet elmondani.
Keresés
Friss topikok
Rebelde:
Ügyes vagy! Örülni fogsz hidd el :) (2019.03.09. 12:45)Elkezdtem
Nem is tudom, hetek óta kerülgetem a témát, de bosszant rettenetesen. NAGY VEZÉRÜNK 30 X évesen jött hozzánk dolgozni kereskedelmi igazgatónak.Senki nem hitt benne.Ide jön egy Amerikában nevelkedett fiatal srác, aki akcentussal beszéli a nyelvünket és majd megmondja a…
Semmi más nem jut eszembe,csak az, hogy ez ISZONYAT!Minden nap nézem a híreket és egyre csak erősödik bennem az érzés:kitépném a szívét annak,aki ezért a mocsokért, ennyi tönkre tett életért felelős!