Ma elsétáltam a Levenduláshoz, majd végig a jól ismert kitaposott úton, be az erdőbe.

Már rügyeznek a fák és zöldülnek a bokrok.

És én csak mentem.....egészen a fensíkig.

Ott kisétáltam a meredély széléig és lenéztem. Találkoztunk itt már őzekkel, mindenféle madárral. Viki rendszeresen leszaladt a völgybe és visszanézett: jöttök? Majd mikor látta, hogy nem megyünk, csak üldögélünk ott.....visszajött.

Mikor utoljára itt jártam, ketten voltunk. Megfogtuk a kis dobozt és Viki hamvait a szélbe szórtuk. 

Zokogtunk mindketten. 

Ma egyedül vagyok, és sosem gondoltam volna, hogy két kutyám  hamvait hoztam utolsó sétára. Dézi március 12-én 14 éves, Bogyó 15 körül volt,.

Néma csöndben ott álltam és néztem a végtelent. Elláttam Sóskútig, Battáig, de én a felhőket néztem.

Nem hiszek egy ősz hajú emberben, nem hiszek egy prófétában, de hiszem, hogy van ott VALAMI.

Lehet, hogy a hold túloldalán üldögél és néz minket.

Néztem és bíztam abban, hogy látja , hogy tiszta szívvel állok ott. Hogy mindent megpróbáltam, de nem volt elég!

Majd elővettem a 2 kis dobozt és a szelek szárnyára bíztam Dézi és Bogyó hamvait.

Szálljatok Kicsikéim és bocsássatok meg! Örökre a szívemben lesztek ..........és velem.

Szeretlek!

Ma meghalt Val Kilmer.

Még nem volt 66 éves!

Reggel, mikor hallgattam a híreket, megint elszorult a torkom. Április van , és én ilyenkor még szorongóbb, érzékenyebb vagyok, mint máskor.

Azon agyaltam, hogy csak 10 évvel volt idősebb, mint én. Hogy mi lenne, ha kiderülne, hogy már csak 10 évem van hátra? Mit tennék?

Aztán eszembe jutott Zsuzsi, hogy mennyi a hasonlóság köztünk és akkor már sírtam.

Egyedül csinálta a kertet, tartotta rendben a lakást meg a kis házat.

Vasárnap kertészkedtem kicsit, mikor kisütött a nap. Azóta kb. leszakad a karom és éjjel nem tudok aludni. Beszedtem megint 1 levél gyulladás csökkentőt, de lószart se ért.

Szóval ültem a kocsiban és azt éreztem, hogy megfulladok.

Hogy ennyi volt.

Hogy vége.

Őrá legalább emlékezni fognak. Maradandót alkotott. Rám ki fog? 

Ég veled Iceman!

Legyen szép a repülésed!

2 éve bementem Kiskorúval a Peekbe. Míg ő válogatta a tök egyforma fekete pólókat, én elcsámborogtam körülnézni.

Egyszer csak megláttam Őt. A sok szürke, fekete, sötétkék kabát közül kikandikált gyönyörű színével!

Mint akit mágnes vonz, úgy mentem oda. Leemeltem, belebújtam és éreztem, hogy elvesztem.

Tökéletesen állt.

Majd zsebre dugtam a kezem.......és ott bent valami szőrös, meleg, puha anyagba ütköztem. Tudtam, hogy elvesztem.

Kiskorú meglátott és odajött. Anyu, ez baromi jó! Vedd meg!

Én még billegtem ott egy kicsit és láttam magam, ahogy holnap már ebben a csudiságban ülök fel a metróra és tuti nem fogok fázni........mikor egy kellemetlen cetli nyomni kezdte a tarkómat.

Levettem álmaim kabátját és kézbe vettem a cetlit, hogy azért vessek rá egy pillantást, mielőtt a pénztár felé repkedek vele.

Aztán megláttam a számot. 6 számjegyből állt.

Úgyhogy felhúztam a zipzárját, visszatettem a vállfára és felakasztottam a többi szürke, fekete, sötétkék kabát közé.

Tavaly egy fázós reggelen eszembe jutott az én álomkabátom. Rákerestem a neten ......és nem lett olcsóbb, sőt!

Úgyhogy nézegetni kezdtem mindenféle márkát, de amelyiknek a színe tetszett, annak a fazonja nem. Amelyiknek a fazonja, ott nem volt színválaszték.

Eldőlt......idén sem lesz új kabátom. Ezt az Orsayt nyúzom vagy 8 éve, majd egyszer csak muszáj leszek venni, de addig húzom az időt.

Múlt hétvégén Emmával a Centrál kávéházba mentünk uzsizni. Virág az egyetem mellett délutánonként ott dolgozik és meglátogattuk. Majd onnan elmentünk még kicsit csavarogni...................és egyszer csak ott volt egy Wellenstein márkabolt. A kirakat tele volt tavaszi kabátokkal, ruhákkal, de valami bevonzott.

És ott hátul, ott volt az én kabátom. Ott árválkodott a sok szürke, fekete és sötétkék között.

Azonnal tudtam, hogy elvesztem!

Felvettem,nézegettem magam és szerelem volt újra. Az ára még most is sok, de legalább 5 számjegyű :-).....igaz, hogy 10 Ft hijján, de akkor is!

Szóval egy szép márciusi napon vettem egy TÉLIKABÁTOT. 

2 dolgot nem szabad elfelejteni sosem.

Az egyik a reggeli kv.

Az nagyon fontos.

Sőt!

A másik, hogy gyantázás után nem megyünk testkezelésre.

Vagy ha már mentünk, akkor nem kérünk krémezést.

Ha viszont mégis, akkor tuti nem kapszaicines limeost.

Higgy nekem!

Tegnap voltam a 3.pszichodrámán.

3 hetente tömény 6 óra önfejlesztés. Először talán 10-15 éve hallottam róla és már akkor is órákat beszéltem róla Ágival, de még nem mertem belevágni.

Sajnálom!

A válásom után kellett volna elmennem terápiára de legkésőbb Kicsivel való szakításom után. Sokszor felmerült bennem, de egyedül a gyerekkel, hitellel nehéz erre pénzt áldozni........meg féltem is.

Félte szembenézni a múlttal.

A gyerekkorommal.

Mikor elkezdtem Zsófihoz járni, végigbőgtem mikor a gyerekkoromról beszéltünk. Most már simán ki tudom mondani, hogy az apám alkoholista volt. Hogy verte Anyut és a nagyobbik öcsémet. Fáj, mert elvette a gyerekkoromat!

Tegnap szóba került és én elmondtam, hogy sosem láttam, hogy megölelték volna egymást. Soha nem láttam, hogy összebújtak..............és igen, ez nyomot hagyott bennem.....és így a párkapcsolataimban is.

Most járok ide, hogy leküzdjek egy csomó sémát, hogy legközelebb (ha lesz) ne kövessem el ugyan ezeket a hibákat. Van a drámán egy 23 éves kislány. Nagyon tisztelem azért, mert eljött. Nagyon jó, hogy tesz azért, hogy megtanuljon egy másik utat!

Volt egy játék, amiben egy csomó fiktív film cím volt kitéve lapokra és fel kellett venni azt, ami rád vagy az életedre jellemző.

Megláttam és azonnal felvettem.

A csend és a sivatag.

3-an csapatot alkottunk és a hármunk filmjéből kellett egyet csinálni.

Az enyémmel kezdtünk......sírni kezdtem.

Egy gyönyörű, színes szerelembe kúszott be a csend. Csend, ami egyre fojtogatóbb lett, egyre mélyebb szakadékot ásott közénk és az én lelkem egyre jobban kiszáradt. Elfáradtam, nem voltam már nő, színtelen lettem.

A hármunk filmje nagyon megérintett mindenkit. A záró körnél többen ki is emelték.....és én is ezt éreztem.

Mentem a sivatagban, próbáltam megölelni a kaktuszomat, de csak egyre mélyebb sebeket kaptam tőle. Minél jobban akartam szeretni, ő annál jobban bezárt és sebzett meg engem.

Dee láttam a távolban egy zöldelő hegyet, aminek fel kellett mászni a tetejére, hogy ott megpihenjek, békére leljek és lássam a naplementét.

Nem tudom mi fog ebből kisülni, de remélem jót tesz.

Nem tudom mikor kattant ez be, az biztos, hogy évekkel ezelőtt.

70 kiló AKARTAM lenni sluss pass!

Az eszemmel tudtam, hogy nem leszek boldogabb, nem lesz kürt harsona, az ég sem fog megnyílni, de nagyon akartam.

Valamiért azt gondoltam, hogy akkor majd megváltozik minden.

Persze az agyammal, tudtam,hogy nem, de valahogy zsigerből akartam ezt.

Most elértem.

70 kilót mutat a mérleg.................és én megint olyan nagyon boldogtalan vagyok!

Mostanában megint beugranak emlékek, egy egy illatról, vagy helyszínről és sírógörcsöm lesz.

Ma Laci azt mondta: Mónika idén 50 lesz. Elviszem meglepiből egy csillagnézős helyre kettesben.

Hallgattam ahogy tervezget és annyira irigyeltem!

Basszus.....sosem voltam irigy!  SOHA!

Most mégis ezt éreztem........meg azt, hogy milyen rég éreztem magam biztonságban.

Áááááááá, fáradt vagyok. Nem alszom végig egyetlen éjszakát sem. Suzy ma leesett az ágyról. Felkaptam, magamhoz szorítottam....a szívem legalább 160-at vert, hogy úristen megsérült, de szerencsére semmi baja.

Már csak ketten vagyunk. Ő+Én.

Lassan kialakul a rutinunk.

És én készülődök,,,,,,,lélekben, egy kutya nélküli létre.

Mostanában, ha nem tudok aludni, illetve reggel készülődés közben podcastokat hallgatok. 

Így jutottam el Kadarkai műsorához, amiben Gulyás Marci volt a vendég.

Békésen sminkeltem, öltözködtem és közben hallgattam a történetét.

Egyszer csak arról beszélt, hogy 8 éve van együtt a párjával, és milyen nehéz volt Őt a családba beintegrálni. Hosszú hosszú évek teltek el, mire sikerült, de tavaly volt az első év, hogy együtt volt végre a család karácsonykor. Marci apukája elbeszélgetett a párjával, az anyukája rajong érte és a tesója is megbékélt.

Elemi erővel jött rám a sírógörcs. Ott álltam, a szemfestékem lefolyt  az államig  és végiggondoltam az életem. Soha nem volt normális kapcsolatom az aktuális párom családjával.

Az anyósom ivott és gyűlölt mert elvettem tőle a fiát......vagy leginkább a pénzét.

Aztán jött Kicsi, akinek nem élt az Édesanyja.

Majd jött Zember, akinek az anyja meg nem akart megismerni, esélyt sem adva arra, hogy megkedveljen. Ott álltam a mosdóba kapaszkodva és rázott a zokogás.

Az első Karácsony lehetett volna, hogy az ő családjával is töltsünk időt.

Azon agyaltam, hogy mennyi minden veszett el. Nem csak a gyerekétől, tőlem, de a férjétől is elvett éveket, élményeket az elvei miatt.............és mindenki hagyta!

Mostantól lehettünk volna egy család.

Pár éve-mikor terápiára jártunk- azt mondta Tamás: míg Zember nem áll a sarkára, nem áll ki értem, addig nem fog felvállalni. Nekem kell eldönteni, hogy ezt meddig bírom! Zember nézett rám, lehajtotta a fejét és azt mondta: nem merem! Nem merek szembeszállni az anyámmal.

Emlékszem, hogy nagyon rosszul esett, de szerettem őt és elfogadtam.

Aztán mentek az évek és néha szóba jött a házasság. Sosem ő kezdeményezte, hanem hol Isti, hogy Manna és néha én is. Elmondtam, hogy félek, nem érzem biztonságban magam. Ha Vele valami történik, engem a családja kitesz innen. Sosem mondott nemet..............és igent sem.

Ma már tudom, hogy mindennél jobban vágytam rá, hogy megkérje a kezem.

Hogy elém álljon és azt mondja: nem érdekel a családom, KELLESZ! 

Mikor kitaláltam Borneót és ő annyira belekapaszkodott, hogy menjünk az én álmaim helyére, titkon abban bíztam, hogy ott megteszi. Hogy elém áll!................de nem történt meg.

És én egyre bizonytalanabb lettem.

Most meg már mindegy. Kitapostam az utat valaki másnak.

Valakinek, aki megkap mindent, amit én szerettem volna.

Amire vágytam és mindent megtettem érte......de sosem kaptam meg.

.............még mindig fáj!

Ezer éve nem voltam csak úgy császkálni.

Mikor nincs cél, csak bemenni és hagyni, hogy megkívánjak valamit.

Az ilyenek veszélyesek, mert általában nem egy fagyit kívánok meg, hanem valami rohadt drága cuccot.

Valahogy nem akarózott hazamennem. Ránéztem Suzyra, békésen aludt, így bementem az Etele plázába egy kis körre.

Nyílt egy új fehérnemű üzlet, rögtön beleszerettem egy Lisca melltartóba. Mondjuk nemrég vettem néhányat, de ez gyönyörű! Mondjuk az ára is.

Aztán bementem  a Douglasba.....nem kellett volna!

Első körben szerelembe estem az új YSL pirosítóba. Videókat már láttam róla, mindenki el volt ájulva tőle és sajnos most már én is. KELL! Már csak a színt kéne kiválasztani.

Aztán átmentem a parfüm részlegre, hogy körülnézzek és megszaglásszam az új illatokat.

2 éve nyáron használtam az IDOL Nectart, gondoltam megnézem, mert már nem emlékszem rá. Odáig nem jutottam, mert szembe jött egy rózsaszín üvegcse.

Szaglásztam....tetszett. Felfújtam....még jobban.

Haza értem, odáig voltam!

Megrendeltem, mert kell valami simogatás a lelkemnek!

Éjjel úta esik! Ma meg sem áll. Az ég is zokog!

1 hete már kínlódunk. Nem akart enni.

Főztem csirkemájat, combbal. Abból picit evett, majd hasmenése lett.

Vettem grillcsirkét, egyszer nyammogott, majd ott hagyta. Sütöttem kacsát, főztem nyulat, 3 féle konzervvel kínáltam, semmi nem kellet. Több féle száraztáp volt folyamatosan letéve, de nem evett belőlük. Vettem 3 féle felvágottat, az sem kellet, sőt a sajt sem.

Mindent megpróbáltam, mindent!

Folyamatosan ment a hasa, így probiotikumot adtam neki. Béres cseppet, vese és máj támogatót, emésztő enzimet................és nem volt elég.

Kedd reggel már tudtam!

Esténként az ágyban odadugta a kis arcát , én két kezem közé fogtam és a füle mögött masszíroztam.

Behunyta a szemét és nyöszörgött.

Minden este ezt csináltuk 2 hete. Búcsúztunk!

Tegnap mikor hazaértem, már nem kelt fel. Bebugyoláltam és kivittem a tóhoz. Letettem, hogy sétáljon még egy utolsót, de 2 lépés után összeakadtak a lábai.

Az orvos megvizsgálta, majd rám nézett: Engedjük el?

Zokogtam mióta beléptem a rendelőbe! Rá néztem és megkérdeztem: van még valami amit tehetünk? Bármi?

Azt mondta, hogy úgy, mint decemberben, kaphat egy 3 napos infúziós kezelést.De 1,5 hónap alatt 50 dekát fogyott, most 3,6 kg. Az sok. Valószínű jobban lesz, de max. 1 hónap.

Néztem rá és intettem,,,,,,,,,,,,,,,,,,ő meg bólintott.

1 hónap.....és milyen élet az?

Elsorvad, mert nem eszik. Felfekvése lesz, mert már nincs izomzata. 1 hónap, azért, mert önző vagyok és nem teszem meg azt, ami neki a legjobb.

Bekötötte az infúziót és otthagyott minket búcsúzni. Fogtam a vézna kis testét, kezembe vettem az arcát, odahajoltam masszíroztam a füle mögött és beszéltem neki.

Becsukta a szemét és nyöszörögni kezdett.

Elmondtam, hogy Apa választott ki téged, ő adta a nevedet és mindketten szeretünk.

Elengedlek Kincsem, mert Viki és a többiek várnak rád. Elengedlek, mert nagyon szeretlek. Szép lassan elernyedt a teste és én csak suttogtam......menj Kincsem, ott jobb lesz, már nem fog fájni................és egyszer csak nem vett több levegőt.

Bejött az orvos , meghallgatta és rám nézet.

Korom sötét volt az erdei úton.

Föld út, hatalmas kátyúkkal. Ha nem januárban jártam volna itt, aggódtam volna, hogy hova vezet. 

A Noénál voltam, kinyitották nekem a krematóriumot. Kaptam pár percet, hogy elbúcsúzzak. Mikor betettük a fém dobozba, jó utat kívántam.

Leültem és gyertyát gyújtottam.

Éjjel hazahoztam a hamvait.

Reggel kinyitottam a széfet és kivettem Zember szemüveg dobozát. Az utolsó tárgyat, ami az övé volt

Összegyűrtem és kidobtam!

Tegnap leültünk Kiskorúval átbeszélni, hogy mennyi az annyi.

Az ügyvéd javasolta, hogy ajándékozzam neki az lakást, hogy spóroljunk az illetéken.

Megnéztem....basszus 2021-ben került újra a nevemre. Tehát ha idén értékesítem, több mint 1 millát adóznom kell belőle.

EGYMILLIÓT!

Rohadjanak meg! Minden forint fájna, így átszámoltuk.

Marad a lakás még idén,-ha kell kölcsön kérünk a tesómtól, hogy kifizessük Zembert-és hogy ne kelljen befizetni azt a pénzt. Aztán majd jövőre eladom, visszafizetem neki amit kell és vége.

VÉGE!

Zember ragaszkodik a 32 millióhoz, és most azt mondta, hogy ő kifizeti VISSZAMENŐLEG IS mindennek a felét.

Mit? A hitelt? Az ingatlan adót? A közös költséget? Bogyó infúzióját? Dézi hamvasztását? Az én álmatlan éjszakáimat és a könnyeimet 3 héten keresztül, míg Dézi életéért küzdöttem egyedül? 

Ha akarna-és merne elém kerülni- már megtehetné, hisz tudja a számlaszámot.

Lassan megnyugszom. Elfogadom, hogy nem tudtam jobban csinálni.

Hogy az ő tetteiért nem én vagyok a felelős.

A múltkor leültem egy sráccal beszélgetni és megkérdezte, hogy mi hiányzik a legjobban?

Az, hogy vasárnap  bevigyem a kávéját a foteljébe egy sütivel.

Hogy becsomagoljam az ebédet, hogy rendesen egyen.

Hogy gondoskodjak Róla.......ez a szeretetnyelvem. 

Nézett rám nagy szemekkel. Ez hiányzik? 

SOHA nem kaptam meg ezt otthon. SOHA!

Ő veszített többet!

Minden reggel látom, ahogy ül a jegyautomatáknál.

Nem hangoskodik, nincs berúgva, csak csendesen ül, lehajtott fejjel, a kezében vagy körülötte egy papírpohár.

A padon 2 pokróc összehajtva.

A kabátja a derekáig ér, valaha fehér volt, most sötétszürke a mocsoktól. Ősz a haja és a szakálla is.

Ott ül a padján és fázik.

Évek óta rakosgatok otthon egy Pul and Beer vastag kabátot, amit még Kiskorú vett magának, de nem hordja. A családból senkinek nem jó, kidobni sajnáltam.

Egyik reggel betettem a kocsi csomagtartójába.Leparkoltam, kezemben laptop, az egész napi kajám, a táskám és kézbe vettem a hatalmas meleg kabátot.

A Kisöreg ott ült a padon.Odaléptem hozzá és csak annyit tudtam mondani: hoztam Önnek egy meleg kabátot.

Megpróbált rám nézni.....akkor vettem észre, hogy nem lát jól. A kezébe adtam és eljöttem.

Egész nap facsarodott a szívem. Senki nem érdemli meg, hogy minuszban a padon éjszakázzon. Azon agyaltam, hogy hogyan került ebbe a helyzetbe. Hogy vajon jó ember volt, vagy rossz. Hogy van-e családja csak nem keresik.

Délután mentem haza és Őszapóka ott ült a padon.Némán, csendesen, a fejét lehajtva egy vastag, meleg kék kabátban. A lábánál az összes kincse, egy koszos (valaha) fehér kabát.

Elmosolyodtam........és azóta minden nap, mikor meglátom Őt.

Nincs jól.

Nagyon nincs.

Miközben próbálom etetni ezekkel a fehérje csökkentett, vese támogató kajákkal (horrorba kerülnek és nagyon nem szereti, de nem kaphat szegénykém mást) ő csak csendesen fogy.

Megfakult és ritkult a szőre.

Már otthon is ruhában van, mert fázik, hisz nincs rajta egy deka zsír sem. Fél év alatt 50 dekát fogyott, ami a testsúlya 25%-a. Jön megy, egyszer csak összecsuklik a lába. Őt különösebben nem zavarja, nekem sajdul bele a szívem minden alkalommal.

A doki azt mondta, hogy ha a gyógyszerek, amiket kap (vese támogató kapszula, emésztést segítő enzim, Béres csepp, értágító) segítenek, akkor még élhet 1-2 évet.

Ha nem,.......akkor készüljek, mert hetek.

És én készülök.

És úgy látom, hogy ő is.

Mostanában többször előfordult, hogy odajött hozzám, hogy vegyem fel. Soha ilyet nem csinált előtte.

Felveszem, elhelyezkedik úgy, hogy a arca az enyém előtt, és néz......majd megnyal, Én sírok és simogatom a fülét,  ő behunyja a szemét és nyöszörög. Így marad 1-2 percig, majd elmegy.

Éjjel többször arra riadtam, hogy ráfekszik a takarómra,helyezkedik. Apró jelek, de talán most-így közel 10 év után- tényleg az én kutyám lett!

Az én kicsi, meggyötört lelkű babám!

És én félek.

Félek, hogy nem leszek otthon......és bízom benne, hogy csendesen majd elalszik. Csak ennyit szeretnék.......hogy ha menni kell, akkor békében menjen.

Elment.

Békében, csendben, az ölemben-úgy, hogy ringattam. Puszilgattam a kis fejét és ezerszer mondtam el neki, hogy szeretem és bocsásson meg.

Az utolsó 4 napot már teljesen bezárkózva töltöttem velük és mindent megpróbáltam, hátha kijön belőle.

Az epehólyag gyulladást túlvészelte, de az agyi történésből nem tudott kikerülni. Ugatott, vakarózott, dobálta magát!

Néha megnyugtatni sem tudtam, máskor órákon keresztül járkáltam vele éjszaka és simogattam az orrát, csak így tudott aludni.

Utolsó nap már szedáltam. opiát tartalmú gyógyszert adtam neki 4 óránként. ......kiütötte.

Mikor felébredt, csóvált, kiment pisilni, kisétált az udvarra, majd berohant, sírás, ugatás, vakarózás.

Fél 12-kor szóltam neki, hogy gyere babám, megyünk. Csóválva jött velem az udvarra. Kimentünk a tóhoz, hogy még utoljára megnézze. Jött-ment én meg zokogtam.

Dr. Dávid Zoltán a világ legcsodálatosabb állatorvosa! Olyan humánusan állt hozzám és hozzá, hogy az példaértékű.

Mikor kivettem a bújózsákból, csóválni kezdett...............én meg összeomlottam. Megkérdeztem, hogy van-e még BÁRMI, amit tehetnénk érte?  Azt mondta: Mókus.....mindent megtett!

SOHA SENKINEK nem adnám, azt a 2 percet!

Elengedtem őt, Zember kutyáját, aki le sem szarta!

Megszakadt a szívem!

Elvittem a Noéhoz, megvártam a hamvasztást, addig gyertyát gyújtottam.

Ültem ott a szaletli alatt télikabátban, süvített a hideg szél és sírtam. Reméltem, már Vikivel játszik és boldog. Remélem tudta, hogy ott vagyok.Hogy én betartottam a  szavam: megígértem, hogy ÖRÖKRE...............és így volt.

Szerettelek Kicsikém!

Az arcom tisztítására vettem az Ikeában ilyen kis frottír törülközőket

Mikor letisztítottam,akkor ezzel törlöm át az arcom. Mindig marad rajta alapozó nyom.Beáztatom őket aztán bedobom a mosógépbe és kész.

Ma reggel az áztatás után még mindig nagyon foltosak voltak, ezért a mosdókagyló fölé hajoltam és egy tisztító szappannal elkezdtem sikálni őket.

Ahogy sikáltam bevillant egy emlék.

44 évvel ezelőtt egy kislány áll a fürdőszobában és sikálja a farmerját a lába között.Sikálja mert tiszta vér.

Minden egyes hónapban álltam a panel fürdőjében és azon izgultam,nehogy valamelyik öcsém benyisson és meglássa. Gyűlöltem magam és vért mostam!

Ötödikes voltam amikor először menstruáltam.Semmit nem tudtam róla, nálunk ilyenről nem beszéltek. Anyu akkor félre hívott a fürdőszobába elmondta hogy mostantól ez lesz adott egy zacskó vattát és kiment. Ott álltam és fogalmam volt nem volt semmiről,csak azt tudtam,hogy én ezt nem akarom!

2 öcsém van, ez soha nem volt téma, nem akartam az egészet, nem voltam hajlandó vattát használni,ezért minden hónapban térdig véres volt a ruhám, a nadrágom, mindenem.

Szégyelltem az egészet de nem beszéltünk róla!

Most bevillant ez az emlék ahogy mostam a törölközőmet és meg sajnáltam azt a kislányt.

A nőiességemmel mindig is gond volt és most már,hogy ilyen emlékek jönnek elő kezdem megérteni. Leültem a fotelbe és gondolatban megöleltem azt a kislányt és elmondtam neki hogy ez rendben van, hogy ne szégyelje! Hogy ettől nem kevesebb, hogy ez nem baj,hogy legyen erre büszke.

Ültem,sírtam és dajkáltam az a kétségbe esett kislányt.

Nem haragszom Anyura, úgy csinálta ahogy tudta,de jobb lett volna ha kicsit másként teszi.

Szerda este nem jött vacsorázni és olyan kis púposan járt. Nem tetszett, ezért adtam neki egy kis fájdalomcsillapítót.

Csütörtök reggel szintén nem evett, így behoztam a munkahelyemre. Bágyadt volt, reszketett és nem evett egész nap, sőt inni sem akart. Este levittem a dokihoz.

Feszes a hasa, fáj neki. Csináltak UH-t, az epéje tele van homokkal.Kapott mindenféle szurit, folytassam a fájdalom csillapító és az epehajtó adását. Pénteken talán egy picit jobban volt, de nem evett. Szombat reggel már a fejét sem emelte, ezért irány megint a doki.....és pánik indul.

Branült kapott és infúzióban mindenféle gyógyszert. megint készült UH....kiürült az epesav, lehet, hogy attól görcsölt.

Ültem mellette míg folyt az infúzió és zokogtam. Nem veszíthetem el őt is! Az nem lehet! Feküdt a bújó zsákban és csak pislogott. Fél évvel ezelőtt Vikivel voltam ugyan itt. Délután hazamentünk és én csak ölelgettem, dajkáltam és suttogtam neki, hogy ne adja fel. Én itt leszek, csak ne adja fel. Elmondtam neki, hogy sokkal jobb gazdit érdemelt volna. Olyat, ahol ő egyedül van. Ahol több idő jutott volna rá. Mert ő nagyon okos, csak nálunk nem volt idő Vele egyedül foglalkozni. Féltem, hogy nem éri meg a reggelt.

Vasárnap már a fejét sem emelte, így irány a SUPERVET. Rohadt messze van, a város másik végén. Ott megvizsgálták, szintén csináltak UH-t és kapott infúziót, majd vért vettek tőle. Az epesava magas meg a gyulladási faktora is, de csak minimálisan, az nem indokolja ezt az elesettséget.

Délután evett pár falatot kézből.

Hétfőn, kedden újabb infúzió a mi orvosunknál, és ha már mentem vittem Bogyót is. Ő fél éve fogy, sírdogál, nem eszik.

Kora délután hívtak, hogy Bogyót azonnal vigyem vissza, mert közel van a teljes leálláshoz a veséje.

Neki spéci vesetáp kell (csökkentett fehérjetartalommal). Fasza, eddig nyomtam beléjük a fehérjét, hogy nehogy előjöjjön a hasvíz kór.

1 hete csak sírok és próbálom megoldani őket. 

Pár napig Dézit hoztam dolgozni, de ma már otthon hagytam. Reggel persze megint nem evett. Anyu megy Bogyóért, leviszi a kórházba én meg megyek érte este. Éjjel nem alszom, mert Dézi néha felvakkant. Doki is látta, de nem tudjuk mihez kötni. Kapja a fájdalom csillapítót, a görcs oldót, epehajtót és most már a viszketésre is gyógyszert. 

A szívem szakad értük.

Bármit megtennék, hogy jobban legyenek, de tudomásul kell vennem, hogy megöregedtek. Fel kell készülni.....de még nem tudok.

Ezer ember hívott. A múltamból olyan is, akivel 5-6 éve nem beszéltem. Segítséget ajánlottak, akár anyagit is.......................csak egy ember nem érdeklődik és ebbe belehal a szívem!

Azt gondoltam, hogy vége.

Aláírtam, megkönnyebbültem és minden oké. Dolgozom, csinálom, jó lesz.

Az év vége még nagyon gáz, mert a kilépések miatt lelkileg megterhelő, de aztán nyugi lesz. Persze be kell illeszkedni egy új struktúrába, meg kell ismerni egy csomó embert, de jó fej vagyok, menni fog.

Aztán múlt héten odafent ráléptek valaki tyűkszemére, és (mint az oviban: ha te elveszed a dömperemet, akkor én nem adom oda a lapátomat a homokozóban. ) úgy döntött, hogy innen mennünk kell.

5 évvel ezelőtt ugyan ez volt. 2 hónap alatt kellett összepakolni és elköltöztetni egy céget.

5 éve gyedül voltam, mert Zemberrel szakítottunk.

5 éve....................................rákos voltam.

Majd ebből a sokkból fel sem keltünk, közölték, hogy 20%-os létszámleépítés lesz. Mert csak.Mert konszolidáció meg integráció meg a faszom tudja micsoda.

Nem csinálták most, mert az csoportos lenne és az jóval több pénz. Szétdobáltak minket 4 cég között és oldják meg ott.

Ha beleesek 9 havi pénzt kapok. Remélem annyi idő alatt találok munkát.

Ha beleesem.

Szar lesz a karácsony.

Vagy olyan, amilyenné teszem.......és megpróbálom széppé tenni. Rajtam ne múljon!

1989.

Ekkor vettünk a nászajándékba kapott pénzből egy konyhai robotgépet. Habot vert, szeletelt, reszelt, csillogott-villogott, de az idő eljárt felette.

Nem csak megkopott szegény, hanem néhányszor le is ejtettem és a műanyag része lepattant. Mikor utoljára ezt tettem (2 éve) akkor már csak egy kb. 0,5 centis rész maradt, amivel be lehet zárni a rendszert. E nélkül nem lehet használni.

Azóta aggódom, hogy egyszer elfárad a műanyag és a legrosszabb pillanatban hal meg az egész. Tavaly Zember szólt, hogy az osztrák cégben van egy csomó pénz, amit el kell költeni, különben be kell fizetni adóba. Elmentünk a Média Marktba és kinéztünk egy szárító gépet, egy álló porszívót és egy konyhai robotgépet.

Aztán ahogy az lenni szokott- bár háromszor rákérdeztem (ja, elfelejtettem, majd hétfőn, mert hétvégén ezzel nem foglalkozunk) elmaradt. Mindenki más megvett mindent, de ez már történelem.

Szombaton megint facsargattam a narancsot és nézegettem a gépet, hogy jaj, bírd ki még egy kicsit.

Csak egy kicsit!

Ma szembejött egy promóció. Megolcsózva+15% kp visszatérítés több gépre.Vettem egy mély levegőt, kiválasztottam egyet és megvettem. 

Ha kibír annyit, mint az előző Moulinexem, akkor nem lesz gond.

Üdv a családomban Piroska!

Ültem a fotelemben és azon gondolkodtam, hogy máskor ilyenkor kiteszem a bakancsomat. Hajnalban lopakadom, hogy az övébe belecsempésszek valami kis kedvességet.

Mindketten tudjuk, de valahogy ez  megmaradt, hogy úgy csinálunk, mintha..........

Ültem és könnyeztem, hogy nincs kinek adjak. Nem a csoki fáj, hanem a hiány. Nincs senki, akiről gondoskodjak.Aki elől dugdossa a meglepit.  Nem kell vasárnap délután senkinek behozni egy kávét egy kis sütivel, pedig ezt én imádom.

Csütörtökön egy régi talán barát elhívott ebédelni. Nem mentem, de több mint 2 órát beszéltünk úgy, mint nagyon régen. Neki mondtam ezt ki, Ő meg csak nézett rám, a szája szegletében egy kis mosollyal és azt mondta: Neked ez hiányzik? Én soha nem kaptam ezt meg,

Este ültem az ágyban, mikor a szomszéd csaj rám írt:

Fent vagy?

Ki tudsz jönni?

Felkaptam a kabátom és rohantam, mert azt hittem, hogy baj van. A kapuban ott állt a MIKULÁS és egy Krampusz. Köpni nyelni nem tudtam! Megkérdezte, hogy jó voltam-e egész évben, majd a kezembe nyomott egy csomagot meg egy kupica jagert :-)

Mégis vannak CSODÁK!

Kaptam ajándékot!

Megköszöntem majd bementem és kibőgtem magam.

Hónapokig jött, és egyre sűrűbben.

A semmiből egyszer csak torokszorítás, égő érzés, ami lement a gyomromba, majd zene és egy hang, ami számol. Mindezt úgy, mintha a víz alól hallanám.

Jött tárgyalás közben, a metrón, és otthon is. 

Próbáltam rákeresni, de állítólag a pánikroham nem 5-6 másodpercig tart, hanem 10-20 percig is.

Mióta egyedül vagyok (4 hónapja) 2* jött elő, még közvetlen Zember elköltözése után,

Aztán tegnap 2*. Az elsőnél a fürdőszobában jött és én pánikban rohantam ki a nappaliba, hogy közel legyen a telefon, ha segítséget kell hívnom. Mire kiértem a fotelhez, elmúlt.

Aztán pár óra múlva, újra jött.

Rájöttem, hogy alig aludtam, fáradt voltam és sírós, úgyhogy lehet, hogy ezzel is összefügg.

Ááááááááááááá, az ág is húz!

Valamiért beragadt ez a szám: 70.

Sok ha a BMI indexet nézzük.....nem is értem ki az a barom, aki azt kitalálta. A Magasságomhoz 45 kilónak kéne lennem. A válásom után 62 voltam és csont és bőr voltam, mindenki azt kérdezte beteg vagyok-e.

Aztán sokáig 67 kg voltam és az jó volt............majd 87 az viszont nagyon nem.

Szedem a cukor gyógyszert, odafigyelek és a stressz sem tesz jót, így a ma reggeli mérleg 75,6.

7 kilót fogytam 3,5 hónap alatt. Ha így megy, tavaszra meglesz a 70.

Boldogabb leszek? Biztos, hogy nem......de valamiért itt zakatol a fülemben.

Idén ide mentünk volna nyaralni. be volt fizetve, csak Viktória beteg lett így visszamondtuk.

Most Zsolti szólt, hogy szervez egy utat és első körben minket hív, a szűk csapatot. Megláttam az ajánlatot és zokogni kezdtem.

Ott akartam kibeszélni a több hónapnyi feszkót.

Ott akartam leültetni a víz szélére a homokba, hogy elmondjam.....nem jó ez így.

Ott akartam..............

Nem tudom, hogy menjek-e. Hogy fogom-e tudni élvezni? Hogy el tudok-e ott engedni? Idén nem voltam szabin, csak pár hosszú hétvégét, fáradt vagyok. Pénzem van rá csak félek a jövőtől.

Pedig el kellene engednem. Itt a családom, segítenek, összezárnak, tartanak.

Én meg szorongok.Én a nagy, az erős, a bátor...................aki bent üldögél a kagylójában és újra magára fogja zárni.

A pánikrohamaim elmúltak, most állandó szorítást érzek a torkomban. Lassan megérik a gondolat, hogy felhívjam a háziorvosomat e miatt. 

Az érzés, amikor annyira próbálod egyben tartani magad, és nem kimutatni, mennyire fáj, miközben az állandó összeomlások szó szerint megölnek belül.................. olyan, mintha segítségért kiáltanál, de senki sem hall téged!

Nem voltunk barátnők.

Különösebben jóban sem. kollégám volt sok-sok évig. Emlékszem, mikor először találkoztunk - tizensok évvel ezelőtt-egy magas sarkú edzőcipő volt a lábán. Nem hittem a szememnek!

Harsány volt, nagypofájú, mégis mindenki szerette.

Elvált, férjhez ment, elvesztett egy nagyon beteg babát, majd megszületett a fia. Hallottam Róla, láttam a riportjait.

Majd múlt csütörtökön 53 éves korában meghalt.

Így egyszerűen.

Felbukott és vége. Nincs többé!

Pittyegett a telefonom, de kozmetikusnál voltam és nem tudtam elolvasni, csak mikor kijöttem. A Rákóczi-tértől hazáig bőgtem.

Azt hiszem most döbbentem rá arra, hogy milyen törékenyek vagyunk. Hogy egy pillanat alatt elveszíthetünk bárkit. BÁRKIT aki fontos! Felhívtam Anyut, aki azt mondta, hogy ne sírjak, mert most ő fog jönni......mert a kora miatt neki kell majd mennie. A metrón ültem és zokogtam, hogy ne mondjon ilyet!

Azóta is ezen agyalok. Egy életünk van, ezt az egyet kellene jól csinálnunk, mert bármikor vége lehet. Van akinek sikerül......................de én elbasztam.

Nem mondjuk ki.

Nem beszéljük meg......mert szégyelljük, mert mit fog szólni, mert nem merjük,mert kiszolgáltatottak leszünk.

És aztán felbukunk a csarnokban.

Addig kell szeretni, míg van kit és addig kell neki megmondani, míg itt van.........................mert aztán késő lesz.

KÉSŐ LESZ!