Elment.

Békében, csendben, az ölemben-úgy, hogy ringattam. Puszilgattam a kis fejét és ezerszer mondtam el neki, hogy szeretem és bocsásson meg.

Az utolsó 4 napot már teljesen bezárkózva töltöttem velük és mindent megpróbáltam, hátha kijön belőle.

Az epehólyag gyulladást túlvészelte, de az agyi történésből nem tudott kikerülni. Ugatott, vakarózott, dobálta magát!

Néha megnyugtatni sem tudtam, máskor órákon keresztül járkáltam vele éjszaka és simogattam az orrát, csak így tudott aludni.

Utolsó nap már szedáltam. opiát tartalmú gyógyszert adtam neki 4 óránként. ......kiütötte.

Mikor felébredt, csóvált, kiment pisilni, kisétált az udvarra, majd berohant, sírás, ugatás, vakarózás.

Fél 12-kor szóltam neki, hogy gyere babám, megyünk. Csóválva jött velem az udvarra. Kimentünk a tóhoz, hogy még utoljára megnézze. Jött-ment én meg zokogtam.

Dr. Dávid Zoltán a világ legcsodálatosabb állatorvosa! Olyan humánusan állt hozzám és hozzá, hogy az példaértékű.

Mikor kivettem a bújózsákból, csóválni kezdett...............én meg összeomlottam. Megkérdeztem, hogy van-e még BÁRMI, amit tehetnénk érte?  Azt mondta: Mókus.....mindent megtett!

SOHA SENKINEK nem adnám, azt a 2 percet!

Elengedtem őt, Zember kutyáját, aki le sem szarta!

Megszakadt a szívem!

Elvittem a Noéhoz, megvártam a hamvasztást, addig gyertyát gyújtottam.

Ültem ott a szaletli alatt télikabátban, süvített a hideg szél és sírtam. Reméltem, már Vikivel játszik és boldog. Remélem tudta, hogy ott vagyok.Hogy én betartottam a  szavam: megígértem, hogy ÖRÖKRE...............és így volt.

Szerettelek Kicsikém!