Mostanában, ha nem tudok aludni, illetve reggel készülődés közben podcastokat hallgatok. 

Így jutottam el Kadarkai műsorához, amiben Gulyás Marci volt a vendég.

Békésen sminkeltem, öltözködtem és közben hallgattam a történetét.

Egyszer csak arról beszélt, hogy 8 éve van együtt a párjával, és milyen nehéz volt Őt a családba beintegrálni. Hosszú hosszú évek teltek el, mire sikerült, de tavaly volt az első év, hogy együtt volt végre a család karácsonykor. Marci apukája elbeszélgetett a párjával, az anyukája rajong érte és a tesója is megbékélt.

Elemi erővel jött rám a sírógörcs. Ott álltam, a szemfestékem lefolyt  az államig  és végiggondoltam az életem. Soha nem volt normális kapcsolatom az aktuális párom családjával.

Az anyósom ivott és gyűlölt mert elvettem tőle a fiát......vagy leginkább a pénzét.

Aztán jött Kicsi, akinek nem élt az Édesanyja.

Majd jött Zember, akinek az anyja meg nem akart megismerni, esélyt sem adva arra, hogy megkedveljen. Ott álltam a mosdóba kapaszkodva és rázott a zokogás.

Az első Karácsony lehetett volna, hogy az ő családjával is töltsünk időt.

Azon agyaltam, hogy mennyi minden veszett el. Nem csak a gyerekétől, tőlem, de a férjétől is elvett éveket, élményeket az elvei miatt.............és mindenki hagyta!

Mostantól lehettünk volna egy család.

Pár éve-mikor terápiára jártunk- azt mondta Tamás: míg Zember nem áll a sarkára, nem áll ki értem, addig nem fog felvállalni. Nekem kell eldönteni, hogy ezt meddig bírom! Zember nézett rám, lehajtotta a fejét és azt mondta: nem merem! Nem merek szembeszállni az anyámmal.

Emlékszem, hogy nagyon rosszul esett, de szerettem őt és elfogadtam.

Aztán mentek az évek és néha szóba jött a házasság. Sosem ő kezdeményezte, hanem hol Isti, hogy Manna és néha én is. Elmondtam, hogy félek, nem érzem biztonságban magam. Ha Vele valami történik, engem a családja kitesz innen. Sosem mondott nemet..............és igent sem.

Ma már tudom, hogy mindennél jobban vágytam rá, hogy megkérje a kezem.

Hogy elém álljon és azt mondja: nem érdekel a családom, KELLESZ! 

Mikor kitaláltam Borneót és ő annyira belekapaszkodott, hogy menjünk az én álmaim helyére, titkon abban bíztam, hogy ott megteszi. Hogy elém áll!................de nem történt meg.

És én egyre bizonytalanabb lettem.

Most meg már mindegy. Kitapostam az utat valaki másnak.

Valakinek, aki megkap mindent, amit én szerettem volna.

Amire vágytam és mindent megtettem érte......de sosem kaptam meg.

.............még mindig fáj!