Rengeteg ismerősöm jár jósnőhöz, asztrológushoz, látóhoz.

Ahogy nézem, ez nem iskola függő, mert van köztük több diplomás és takarító is. Éviről tudtam, hogy minden évben megy, mesélt is róla.

Nemrég Judittal elmentünk reggelizni és egyszer csak azt mondja. A lányom kapott egy új ajánlatot, át kéne költöznie Lengyel országból Németbe, de nem tudom. Elmegyek a jósnőhöz és megkérdem. A szejtán itt akadt a torkomon!

Kiderült, hogy régebben évente, mostanában csak akkor megy, ha dönteni kell valamiben.

Higgyem el, bejön. Aztán az is kiderült, hogy ugyan ahhoz a nőhöz járnak.

Úgy éreztem, hogy egy percig sem tudok tovább élni, mennem kell!

Felhívtam.

3 hónap múlva van az első szabad időpontja! Basszus az endokrinológushoz is hamarabb kapok időpontot, de lefoglaltam.

Semmit nem kérdezett a nevemen és a születési dátumomon kívül. Kérte, hogy kapcsoljam be a hangfelvevőt, mert annyi mindent fog mondani, hogy jó lesz visszahallgatni. Ő jegyzetelt és a végén meg is kaptam.

Az 5. percben vett meg a nő.

Gyakorlatilag mindent amit mondott rólam, az fedi a valóságot!

Beszélt Anyuékról, a Kiskorúról, munkáról, szerelemről, barátokról.

Nem tudom hogy csinálta!

Nem is érdekel (dehogynem)

Menet közben egyszer csak felnézett és azt kérdezte, sokat fogytál mostanában? ……..mert érzem.

Anyura figyelnem kell, mert titkolni fogja, ha beteg lesz. Ez mondjuk jellemző rá. A múltkor is már csak akkor szólt, mikor nagyon nagy volt a baj. Szerencsénk volt, hogy túlélte. Úgyhogy nem ajánlom, hogy megköszörülje a torkát előttem, mert azonnal megy a gégészetre!

Volt ott cigány kártya, valami másik, meg angyal kártya is.

Azt mondta, hogy nagyon bezárkóztam és most vagyok életem mélypontján. Muszáj lenne innen kijönni, mert annyi fájdalom van bennem. (Szuszka előző nap halt meg. Nem tudom miért ment ki a kertbe! Valószínű engem keresett, mert végre hazamentem hozzá. Engem keresett és nem voltam ott! Ha becsukom a szemem, látom a kis testét a tóban………….és remélem gyors volt. Remélem nem szenvedett. remélem nem sírt és hívott engem, hogy segítsek, mert NEM VOLTAM OTT!!! Nem voltam ott, pedig nekem kellett volna megvédenem és én nem tettem!)

Egyszer csak letette a tollat és azt mondta, nem szoktam ilyet, de átölelhetlek?

Megölelt…..majd azt súgta a fülembe……………….ne gondolj erre! Nem lehet vége! Lesz jobb!

Szerző: Mókusélet  2025.07.07. 14:34 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mokuselet.blog.hu/api/trackback/id/tr718903234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása