Olyan hülye érzés.

Néha elfog a rettegés, mikor velem korú vagy kicsit idősebb embereket látok a mekiben szemetet szedni vagy az aluljáróban kéregetni. Mostanában sokszor az jut az eszembe, hogy hogyan jutottak idáig?

Mi történt velük?

Mindenkinek van története, elvált, kiforgatták, elvitte a gyerek elküldték a munkahelyéről.

Vizsga időszak van.

Ma kettőből írtam, holnap háromból fogok. Ha elérem a 60%-ot mehetek szóbelizni és vége.

Most először mentem neki úgy a vizsgáknak, hogy nem voltam biztos magamban. Eddig minden alkalommal 70-80%-os tudással mentem, most izgulok a hatvanért.

Fáradt vagyok....pedig hónapokig nem dolgoztam.

Lelkileg vagyok elfáradva.

Tegnap ültünk a Zemberrel a gáton, néztük a Dunát és szóba jöttek az ünnepek, a karácsony a  szilveszter.

Sorolni kezdtem az elmúlt közel 1 évtized....basszus igen annyi....szar ünnepeit.

Nézett, hallgatott láttam az arcán, hogy sajnál, majd átölelt és azt mondta: Baba, ha hagyod és rajtam múlik, széppé teszem az ideit neked.

Aztán ma hazafelé megláttam azt a nőt az út szélén. Nem csinált semmit csak állt egy táblával a kezében. Nem volt piszkos csak olyan viseltes. Kopott volt a ruhája, de nem volt szakadt.

Néztem őt.Teljes reménytelenség ült az arcán....én meg hazáig bőgtem.

Bele gondoltam, hogy igen, van az az állapot, amikor nincs már más csak ez.

Mikor már nincs aki segítsen...és akkor feladod önmagad. Feladod az önbecsülésedet, feladsz mindent, a túlélésért.

És állsz egy táblával az út szélén.

Arra gondoltam, hogy átnéznek rajtad, olyan, mintha láthatatlan lennél. az emberek nem akarnak észre venni, mert annyit hallottak már a koldus maffiáról meg minden ilyesmiről. Biztos iszik és a szokásos sztereotípiák.

Szar kedvem lett tőle.....most is az van.