Mit szépítsem?

Megalkottam, na!

Gyerekkoromban , ha az öcséimet megkérdezték mit ennének, paradicsomleves és krumplifőzelék volt a válasz.

Egy egy idő után, én már rá sem bírtam egyikre sem nézni.

A krumpli főzeléket továbbra sem szeretem, de a paradicsom levessel megbarátkozram.

Évek óta kísérletezek, próbáltam már ezer módon elkészíteni, de most ...tratatata és fanfárok, közzé adom, hogy másnak is jó legyen.

Olajon megdinsztelem az apróra vágott hagymát. Mikor üveges, rádobok 1 szárzeller felíprítva, vagy egy negyed, /figyeljünk, hogy ne legyen fás/ gumót szintén apróra vágva.

Mikor már jónak ítéljük :-) mehet rá 3 ek. cukor. Ezzel szép világos aranyra karamellizáljuk a cuccot, majd bele teszünk 1 púpozott ek. lisztet.

Lepirítjuk....olyasmi lesz, mint a rántás, csak sűrűbb.

Majd rá dobunk 3 nagy paradicsomot apróra vágva és felöntjük lével is. Én szoktam eltenni nyaranta paradicsomlét, de mióta a Lidl-s sűrített paradicsomot kóstoltam, nem bajlódok. (kék papírdobozban van, szerintem fini és az ára is jó)

Sózom, borsozom és főszervarázst is szoktam hozzá tenni.

Mikor felforrt, 1 tojásból készítek egy lány tésztát és beleszaggatom.

És most jön a varázslat.

Mindenki tányérjába teszek pár szem mozarella golyót, egy marék fekete olajbogyót mag nélkül ( az jobb amit magosan veszünk és mi szedjük ki belőle) rá dobálok néhány levél bazsalikomot és rámerem a levest.

Isten vagyok!!!

Szerző: Mókusélet  2012.10.30. 15:26 4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mokuselet.blog.hu/api/trackback/id/tr394875561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MajorAnna · http://manna.blog.hu 2012.10.31. 11:57:06

Hát, egész jól hangzik, de mégsem győztél meg. Valahogy a paradicsomlevessel még nem barátkoztam meg. Talán idővel.

kerikak 2012.11.06. 10:13:55

én szeretem a paradicsomlevest és a hosszú hétvégén ráértem megcsináltam, mert nagyon egyszerűnek tűnt a recept, de nagyon sűrű lett, nem kellett volna víz bele?

Mókusélet 2012.11.06. 17:51:46

@kerikak: én nem tettem, mert szeretem, ha sűrű, de nyugodtan lehet. Hogy ízlett?

kerikak 2012.11.07. 10:46:13

@Mókusélet: nem lett túl jó sajnos ízre sem, azt hiszem túlzásba vittem a hagymát és kevés lett a fűszer, főzésben antitalentum vagyok na, már beletörődtem:)
süti beállítások módosítása