Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!. . . Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?. . . Amit nem lehet elmondani.
Keresés
Friss topikok
Rebelde:
Ügyes vagy! Örülni fogsz hidd el :) (2019.03.09. 12:45)Elkezdtem
Régebben minden évben mentem táborba. A suli szervezte, én már akkor is minden lében kanál voltam, Angi meg jött velem.
Emlékszem katonai sátrakban aludtunk 4-en, a sátornak nem volt alja,így a cuccaink a porban landoltak…………………ha szerencsénk volt.
Ha nem, akkor esett , és akkor a sárban.
Egy hatalmas nagy központi helyen volt a konyha. Oda jártunk kajáért.
Egy ilyen táborozás alkalmával csókolóztam először. Lufinak hívták a srácot-a nevére nem is emlékszem-csak arra,hogy gyorsan történt és tiszta nyál lettem.
Mikor anyuék otthon levettek a vonatról,mindig kiborultak.
Hazaérve be kellett állnom a kádba és anyu tetvészni kezdett, megnézte hoztam-e haza bolhát, más élősködőt.:-)
Mostanában megint járok táborba. Tavaly voltunk először 5 napig és annyira jól sikerült, hogy idén megint mentünk.
Napi 6 óra tánc, du. játékok-szigorúan a pontszerzésért-mert semmi más nem elfogadható számomra, csak a győzelem.
Esténként meg buli kifulladásig!
Vicces, mikor az emberek a 3. nap sántikálva nyöszörögve indulnak órára, de ahogy megszólal a zene, senkit nem látsz botorkálni.
………………és bebizonyítottuk a világnak,hogy a „Kék a szeme”-re igen is lehet salsázni!