Nehéz volt a múlt hét.
Először megmondtam Neki…..hogy bár azt hittem, hogy megtaláltam………….megint nem sikerült. Sírni kezdtem. Ő csak oda jött, átölelt és 16,5 éve minden bölcsességével azt mondta: ne sírj anyukám, majd rájön mit veszített. Pár hónap és itt lesz.
Megkérdeztem haragszik-e rám? Nem is értette a kérdést.
Másodszor tegnap.
Szombat délben azt mondta elmegy Fertihez és Nála alszik.
Én is vacsizni mentem, aztán bulizni….hajnal 4-re értem haza nem néztem tv-t NET-et sem.
Kiskorú halott sápadtan délben jött haza.
Hallottad mi történt?
Meghalt egy lány a sulinkból.
Akkor mondta el, hogy hívták őket egész héten a West Balkánba, de szerencsére nem szereti ezt a zenét. Aztán még azt mondta, hogy este telefonon hívták őket, hogy menjenek, de lusták voltak és maradtak.
Reggel hallották, hogy mi történt.
Megviselte!
Beszélgetni kezdtünk, hogy milyen törékeny az élet….és hogy a legártatlanabb helyen is történhet ilyen. Hogy elmegy szórakozni……és soha nem megy haza. Csak az üresség marad utánad!
Bele sem akarok gondolni a lányok szüleinek a helyébe.
Du. megmutatta a lány képét. Többen írtak a facebookon üzenő falára.
Mondtam neki, ha úgy könnyebb vigyen reggel mécsest, gyújtsák meg a suliban.
Este egyszer csak ordít: Anya gyere!
Feljelentkezett a lány…………..jól van……………nem ő az!
