Pénteken találkoztam Valakivel. Már a második randink. Cuki, isteni a humora, vevő az enyémre szóval passzol a dolog. Vacsi a program meg mozi. Én ugyan mondtam, hogy ne menjünk mozizni, maradjunk és dumáljunk….de neeeeeem. Jót akart, én választhattam filmet.
NE ismétlem SENKI NE NÉZZE meg a Fogadom című filmet, hacsak nem akarja látni a főszereplő srác seggét, mert rettenetesen jó a pasi, gyönyörű a hasizma is, de ezért már nem mennék moziba. Adinisz fiam vetkőzz megnézem oszt jóvan. Szóval unalmas vontatott és minden ilyesmi.
Valaki látványosan unta. Először még szórakoztatott a dolog, aztán bepipultam. A f@ kivan vazze, ha unod szólj, hogy menjünk ki, vagy sötét van találd fel magad mégiscsak pasiból vagy mit tudom én fogd meg a combom matass vagy akármi, de ez nem. Ez unatkozott!!!
Szóval a film végére már fáradt is voltam meg pipa is. Szerencsétlen próbálkozott, hogy menjünk fel a Várba sétálni…..a Várba, amit úúúúgy szeretek, de bevágtam a durcát, hogy nem megyek. Aztán mondta, hogy akkor a belvárosba csak úgy romantikázni, de mondtam, hogy haza. Rám nézett, meglepődött majd mosolygott és mondta a címét.
Akkor esett le, úgyhogy mondtam Te barátom a Te hazádba én meg az enyémbe. Nem akarta elhinni, de nem hagytam magam. Mikor kiraktam a kocsiból írt egy sms-t.
Szombat délután találkoztam a csajokkal.
A Dr.Gelato nevű műintézménybe mentünk némi plusz kalóriáért mert mindnyájunknak nagy szüksége van rá!!!
A hely isten, a fagyik nagyon jók, a sütik méginkább.
5 órát bírtunk eltölteni egy cukrászdában, ami azért nem semmi teljesítmény még tőlünk is.
9-kor e-mailt kaptam. T volt az és megkérdezte hogy telik a szabad hétvégém és ha cuki után nincs mivel agyonütni az időt, szívesen jön, hogy segítsen kitalálni valami jó programot.;-)
Vasárnap bűnbánatot gyakoroltam, megírtam Valakinek, hogy én voltam a hülye. Nem írta vissza, hogy tudom, te hülye picsa, csak valami olyat, aminek ez volt az értelme.
Úgyhogy bánatomban elmentem az IKEA-ba és elvertem egy valag pénzt!
Nem lett könnyebb.