3,5 év.

Ennyi volt.

Ha fújt, ha eset, ha tűzött a nap, ha csütörtök volt akkor Mester és a salsa.

Tegnap véget ért. Elbúcsúztam Tőlük.

Még az elején volt egy kis torok szorítás, de a végén nagyot buliztunk.

Megértették.

Még akkor is, ha e miatt felbomlott, megszűnt a csoportunk.

Túlnőttük őket néhányan. Csúnya leírni, de ez van.

Mehetnék szerdánként a haladókhoz táncolni, de nincs kedvem. Mester szólt, hogy szeretettel vár…..és ha megyek elküldi Nyomott arcút. Nem jöhet oda, ahol én vagyok.

Nem akarom. Megtehetném csak a kitolás miatt, hisz neki is megszűnt a csoportja,és akkor nem tudna hol táncolni, de miért vegyek el Tőle még én is valamit?

 Jobb lesz nekem ettől?

Kaptam egy levelet.

Meghívtak szeptembertől az anyaiskolám fellépő csoportjába. Büszke kéne, hogy legyek. Az vagyok valahol, de ez sem dob fel igazán.

Aztán kaptam még egy levelet, már a sokadikat: ” Kolléganőm, akinek a kislánya mellettem volt a színpadon, mondta, hogy egyszerűen imádni való vagy, imádta, hogy ennyi energiád van és ezt sugárzod.
Azt mondta, hogy lehet, hogy az Adrinak a mozgás kivitelezése kecsesebb és tisztább, de a mi kettőnk bohóckodása, energiája mindennel felér.
(én mondtam, hogy el kellene azt az oktatóit végezned, imádnának...:)”

Ezt sem akarom. Nekem elég, hogy élvezem. Elég, hogy kitalálok koreókat-nem nagy truváj a youtube-ról leszedni és összerakni- elég hogy most már sokadszor fordult elő, hogy rendezvényen oktató jött oda hozzám, hogy mióta csinálom hol tanítom….nem akarok ezzel foglalkozni.

Szar kedvem van…pedig itt a péntek.