Van abban valami szexi, ha egy pasi főz.

Nem tudom mi tetszik benne…de valahogy ez az érzésem.

Ennél jobban már csak az tetszik, ha olyan  régi módi habbal bepamacsolja a képét és borotvával szőrteleníti az arcát.

Emlékszem régen hányszor ültem a lád szélén és néztem, ahogy Ex borotválkozik!

Jah….a fogyasztói társadalom, hatnak rám a kurva Gilette reklámok.

Na szóval pénteken vacsira voltam hivatalos.

PP-t kb. fél éve ismerem, salsás. az első perctől megvolt az összhang, konkrétan szívtuk egymás vérét.

Kettlebell oktató- ne jegyezd meg, mert semmi értelme.

Konkrétan pasik-és néha nők is, nem is értem- indokolatlanul emelgetik a vasgolyót, aminek nyele van. Ezt sokszor teszik izzadnak mint a ló, de értelme semmi.

Egyszer azt mondta nekem, hogy a vasban hiszek meg a diétában. Mondtam, hogy összeengedlek Életem Mannával, aki pedig a Quarelinben és a Nutellában és küzdjetek!

Na szóval vacsi.

Du. ráküldtem egy sms-t, hogy mondjad meg de izibe, hogy milyen bort vigyek, mert tudom, hogy 2500 alatt nincs bor, de vagy üveg alapján választok vagy azt amelyiknek a cimkéjében a legtöbb a rózsaszín.

Azt írta, hogy készült külön nekem, csak a desszertet vigyem. Na ezen elcsodálkoztam, mert valami harcosok diétáját tart, amiben napközben magokat eszik meg aszalványokat. Egyszer  összecsuklik a diétától és fejbeb@-a a vasgolyó.

7-kor érkeztem, az első bor már az asztalon várt.

Ja a pasi különben cuki, édes, korban hozzám illik, elvált, nagy gyerekkel rendezett egzisztenciával…..csak hát a kémia. Na az nincs.

Úgyhogy nehogy félre értse hosszú gatyában és trikóban mentem. A garbót nem tudtam volna megmagyarázni 30 fokban.

Szóval bor….közölte, hogy szerinte nem fogom szeretni, de az előételhez ez illik, úgyhogy kussoljak.

Előételnek rák volt tavaszi tekercsben 2 féle szósszal. Isteni ananászos-mangós édescsili szósz volt az egyik. A  bor…..nem tévedett. Száraz volt és pont.

Közben dumáltunk. Sok mindent megtudtam az életéről. Nem is értem, hogy egy ilyen pasi miért van egyedül!

Zöld thai curry volt a főétel és hozzá szintén egy száraz vörösbor. De ez egy 70 éves tőkéről szüretelt szőlőből volt ráadásul 2008-as. Nem magamtól vagyok ilyen roppant okos….Ő mondta.

Egyébként tényleg finom volt. Úrinő módjára megforgattam a bort a pohárban, megszaglásztam, mondtam, ha nagyobb lenne a pohár beleszorulna a fejem….ezen röhögött, mondta, hogy imádja a humoromat.

Kaja utánra tartogatta a nagyágyút. Mondta, hogy imádni fogom érte…és tényleg!

Ez is vörös volt, de 1 évre málnaágyra tették és utána palackozták.

Édeskés volt, gyümölcsös és ütött!

A desszertért imádott, megjegyzem nem csodálom, mert mascarponés  gyümölcsös piskótát csináltam.

Kaja után filmet néztünk. Kihúztuk az ágyat, mondta, hogy ne ficeregjek, mert egy haverja alatt leszakadt és azóta nem annyira stabil. Ahogy elhelyezkedtem az ágy pukkant egyet és leszakadt alattam.

Mondtam: hagyj így, innen is látok!

Annyira élveztem az estét!....és bár Adri azt mondta egyszer, ne a hasizmát nézd, hanem mögötte az embert…..én próbálom. Látom az embert! Azt aki kedves és figyelmes…..de keresem a hasizmát basszus.

Szerző: Mókusélet  2012.07.16. 14:17 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mokuselet.blog.hu/api/trackback/id/tr464659989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MajorAnna · http://manna.blog.hu 2012.07.17. 13:54:39

Az a kurva kémia!!! Pedig habitusra pont ilyen pasira vágyunk.
süti beállítások módosítása