Mindjárt éjfél.

Megint nem tudok aludni. Tegnap is, vagy inkább ma, hajnali 1-kor még fent voltam.

Nem tudom mikor lesz ennek vége!

Mikor találom meg önmagam.

Azt érzem, hogy nincs célom.

Nincs miért élnem.

A gyerek, már nagy-tudom, nem ért véget azzal, hogy betöltötte a 18-at- de igazából nincs rám szüksége.

Reggel hallom, ahogy motoszkál. Csendben készülődik, hogy tudjak aludni.

Én meg felébredek és én is csendben vagyok.

Azon agyalok, hogy más felkel, megy dolgozni ....én meg fekszem itt, és szégyellem magam.

Aztán elmegy a nap és este kezdődik elölről.

Nem alvás, agyalás, ébredés, fejfájás.

Mikor elküldtek, mindenki azt mondta, "Nem féltelek!"

Basszus, úgy szeretném, ha valaki féltene!

Látom, hogy már Anyu is ideges-volt hogy sírt- én meg mosolyogtam, és mondtam, hogy ne aggódjon lesz meló, mert nem akarom terhelni.

Most már a gyerek is felhív a suliból két óra között. Aggódik, pedig próbálom neki nem mutatni, de nem hülye.

Látja hogy nézek ki.

Nem látom a kiutat és nem tudom van-e egyáltalán.

Fáradt vagyok.

passz....