Nem bírom az olyan embereket, akik szarnak másokra.
Nem tisztelik a másik munkáját, idejét.
Megalakult a fellépő csoport, 8 párral.
Igazából nem értem a koncepciót, mert van néhány KH2-es fiú, akik bár jól táncolnak, nem tudják a haladó figurákat, de ezen túllépünk, majd segítünk nekik.
De hogy az egyik srác a 1,5 órát folyamatosan végig dumálja, nem figyel, aztán persze elcseszi a koreót az vérlázító!
Sajnos párja is akadt, egy huszon éves kislány személyében, aki szépen táncol ugyan, de szintén nem haladó szinten-bár ez csak idő kérdése ugye- szóval kislány meg késik.
Fél órákat!
Mi meg haladunk, majd megjön és esünk szét teljesen.
A tanárok úgy döntöttek, hogy 5 óra elég a csapatnak, kész a koreó, mehetünk fellépni. Könyörgöm, csütörtökön fejeztük be a tanulását a dolognak, és szombaton buli.
Nem baj, pénteken 3 órás monstre próba és akkor szépítünk.
Szépítettünk, gyakoroltunk, holnap 8-kor találkozunk.Kislány bejelentette, hogy kilép a csapatból.
Többen fellélegeztünk,van Isten!
Fellépés napja: Kislány 8:50-kor érkezett meg!
1* lepróbáltuk, azt sem tudta hol van arccal előre!
7-re szúrt 1 helyett, nem tudta hová kell mennie, mindezt úgy, hogy mellettem állt. Leszarta, hogy elcseszi X ember munkáját. És a leggázabb az, hogy még csak el sem mondhattuk a véleményünket, mert a pasija is a csapat tagja, aki lelkiismeretesen ott volt minden próbán pontosan.
Ettől eltekintve a fellépés jól sikerült- bár persze rontottunk- az este meg egész fantasztikusan.
10-től hajnal 2-ig 2 számot ültem.
Végig táncoltam az éjszakát!