Csütörtökön teljes nyugodtan mentem a dokihoz.
Minden rendben a CT-vel, baj nem lehet.
Egyszer egy beszélgetésünkkor azt mondta, hogy még sosem volt Szegeden a Szabadtéri játékokon. Így vettem neki 2 jegyet úliusra.
1,5 órát vártam rá, majd bejutottam. Nézte az eredményt-nekem háttal- és egyszer csak megláttam az arcán átsuhanni valamit. Abban a pillanatban görcsbe rándult a gyomrom és suttogva azt kérdeztem: mi a baj?
A CT-n nem látszik semmi, de a tumor markerem 3 hónap alatt a háromszorosa lett.
Éreztem, tudtam!
...és akkor elkezdte mondani: jó az, hogy kivették épben. Jó az, hogy nincs áttét. Rossz az, hogy fiatal vagyok és hogy emelkedik az érték. Lehet vastagbél, nőrgyógyászati vagy hasnyál mirígy szóródás.
Na itt kezdtem el sírni!
Úgy vártam a Szilvesztert. lezárom az évet és jövőre minden jó lesz. 3 havonta megyek a kontrollra, ahol mindig kapok egy negatív levelet és ennyi. Ez omlott most össze egy pillanat alatt!
Január 3 vérvétel, aztán 5.-e MR és 9-én menjek vissza hozzá. Addig menjek el nőgyógyászhoz újra.
Mikor átadtam neki a jegyeket, azt mondtam, hogy remélem élvezni fogja az előadást és meg itt leszek, hogy el tudja mondani! Átölelt és azt mondta: Mókus.....ne adja fel! Én nem fogom!
Hazáig bőgtem és az járt az eszemben, hogy meghalt a Roxette énekesnője. 17 évig kűzdött az agydaganattal.
17 év múlva 67 leszek.
Az már elég!
Nekem elég lenne!
“Nem kívánok mára egyebet, csak annyit, hogy legyen időd. Időd megölelni azt, akire annyira vágysz. Legyen időd meghallani a csend titkait. Legyen időd észrevenni a csodát és meglátni a mosolyt. Legyen időd viszonozni a szépet, a jót és a kedvest. Legyen időd beletenni a napba a felejthetetlent. Legyen időd...!”
(Theodorovits Andrea)
