Tavasszal nyílik a pitypang.....kutyatej bassza meg, de úgy nem annyira fennkölt.

Fura kis virág az. Mikor sárgállik, mindenki utálja, és írtjuk, mert egy gyom.

Mikor gömb lesz belőle.....nincs olyan ember, aki ne fújta volna el gyerek korában és nézte ahogy a szél felkapja a kis ejtőernyőket és messzire repíti.

Nekem a pitypangról az élet esendősége jut eszembe. Milyen törékeny, egy kis szellő és vége a virágnak! Aztán az lehull a földre, megkapaszkodik és újra élni kezd.

Mikor a kemóval a kórházban feküdtem, már akkor tudtam: AKAROK egy pitypang tetoválást!

Tavaly az első évfordulón gondolkoztam rajta, de még korainak éreztem.

Idén januárban hívtuk Mátét, hogy mikorra tud időpontot adni, és április 28-at mondott. Jel!

Tegnap 1/2 3-ra oda mentem egy képpel és csak azt kértem, hogy az egyik elszálló kis mag helyett egy kék szalag- a vastagbélrák jele- repüljön.

Miközben zizgett a gép és karcolta a bőröm, csak arra tudtam gondolni, hogy ha kész lesz, lezárom a múltat.

Túl vagyok rajta!

Legyőztem!

Azt éreztem, hogy erős vagyok. Tele sebekkel, hegekkel, de túléltem.

Vége!