Kedden dél körül tolták be a műtőbe.

Délután utolértem a Dokit, aki elmondta, hogy nehezebb volt, mint várta. Talált egy almányi daganatot az egyik petefészkén, amit nem látott a CT....WTF???.....és több összenövése is volt, szóval jól megtépte a hasát.

Minden rendeben ment, nincs áttétre utaló jel, Ő mindent kivett, ami nem oda való, de picit lassabb lesz a felépülés.

Másnap 10 körül hívtam, gondoltam már felébredt, rendbe tették és most folyik neki az infúzió.

Felvette és tök jó volt a hangja. Picit fáj a sebe, de Ő nagyon vigyázott mikor zuhanyozni ment, hogy ne vizezze össze a kötést.

HOGY MIT CSINÁLTÁL?

Másnap már le föl járkált a folyosón, többször beszéltünk. Látogatási tilalom van, de olyan nincs, hogy én nem tudok bemenni és kaját vinni, így megpróbáltam.

10 percig dumáltam a katonabácsinak, de felengedett.

Szombaton Őt meg már haza. Így legalább tudjuk, hogy kitől örököltem a keménységet, bár egx percig sem volt soha kérdés.

10 nap után varratszedés, minden rendben van, várjuk a szövettent.

Több mint 6 hétig vártuk.

Aztán megjött.

NEM EZT VÁRTUK!

2 féle rosszindulatú sejtburjánzás, az egyik a méhében, a másik a petefészkekben.

Az egyikre kemó kell a másikra sugár.

A dokija szabin, így ma az asszi hívta, hogy kell még egy műtét. Milyen műtét? Azt nem tudja!

Hát vazze jó lenne, mert azért az nem úgy megy, hogy operálunk, aztán majd menet közben kitaláljuk, hogy mit.

Itt tartunk most. Jövő kedden viszem Félistenhez, aztán meglátjuk.

 

Szerző: Mókusélet  2022.04.13. 15:05 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mokuselet.blog.hu/api/trackback/id/tr1717765366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása