11 felé indultunk, végig sem gondoltuk, hogy 38 fok van.
Letettük a kocsit és sétálni kezdtünk. Ismerős minden kanyar, minden cserje, minden fa, hisz ezerszer tettük meg az utat.
Most csak 3-an voltunk, mert, Dézi hisztizett, hogy jönni akar. 50 méter után bevonult egy bokor alá az árnyékba és lefeküdt, onnan cipeltem a seggét.
Bementünk az erdőbe, majd balra egy hatalmas tisztásra vitt az utunk. Elmentünk a széléig, ahonnan gyönyörű a kilátás. Mikor utoljára itt jártunk egy őzike szaladt el mellettünk és Viki lerohant a "szakadékba" majd onnan nézett vissza, hogy jöttök? Most ezt a 100 métert zokogva tettem meg.
Fújt a szél és mi a kis urna tartalmát beleöntöttük a szellőbe.....................szaladj Kicsikém a széllel, repülj a madarakkal............legyél szabad, amilyen voltál!
Hiányzol, míg dobban a szívem, minden nap!