Körbejárok.
Mint egy körhinta.
Egyszer fent-egyszer lent.
Azon agyaltam, hogy valami práma nadihoz, vagy vudus emberhez, sámánhoz, ingás mókushoz, csakra nyitóhoz vagy pszichológushoz kéne mennem.
Valakihez, aki segít átlendülni egy küszöbön.
Nem, nem garanciát akarok az élethez-bár nem jönne rosszul :-)- csak valami segítséget.
Mert egyedül nem megy.
Bárki fog jönni,- legyen az a világ legrendesebb embere-nem fogom beengedni, csak egy szintig. Egy pontig. Addig………. és nem tovább.
Tudom, hogy az az élet rendje, hogy egyre továbblépünk, a kapcsolatoknak vannak fázisai amit végig kell lépkedni. De van egy pont-egy igen határozott pont- ahonnan tovább nem engedek lépni senkit.
Mert el kezdek agyalni.
Mi lesz ha…..
………ha 10-20 év múlva ő is elmegy. Nem tudom még egyszer végigcsinálni! A költözéseket, a rettegést a jövőtől, képtelen vagyok erre.
………ha bántani fog………..csak magáért a bántásért. Csak azért, hogy jobban fájjon.
Meg kell tanulnom bízni.
A szívemmel tudom……….az eszem nem engedi.
Megpróbáltam, és bántottak.
Valaki azt mondta, hogy ha megtalálom az igazit, akkor ösztönösen bízni fogok.
De honnan fogom tudni, hogy ki az IGAZI?
Ki az, aki kitart mellettem és nem csak én mellette?
Aki nem azt fogja mondani „ugye kicsim kitartasz? ugye nem adod fel? ugye végigcsináljuk együtt?.............aztán lelép, ha már nem kellek.
Nem tudom a választ, de őrülten keresem.
Manna megtiltotta, hogy Csernust olvassak-szerinte az egy seggfej.
Juditka szerint viszont egy Isten.
Úgyhogy 1-1 döntetlen az állás.
Majd én jól eldöntöm :-)
