Szombaton volt Kiskorú névnapja.
Hajnalban mentem haza, de 7-kor így is kipattant a szemem..
Szépen becsomagoltam a cipőt, amit vettem Neki….de az utalványt nem találtam sehol.
Keresni kezdtem.
Kipakoltam mindent. Az ágy alját, a szekrényt, a nádkomódot, még a konyhában a kosárban is kerestem.
Nem volt sehol!
Teljesen kétségbe estem….sírni kezdtem.
Ott ültem a kupi közepén és zokogtam. Ő meg csak átölelt és vígasztalt. Nem baj…..örülök a cipőnek……….csórikám 20* elmondta és abban sétál egész délelőtt, hogy megnyugodjak.
Én meg csak sírtam.
Majd elkezdtem rendszerezni. Utálom ezt csinálni…..de lefűztem a számlákat, papírokat szépen sorban.
Rendet raktam.
Majd odamentem Kicsi cuccaihoz, amik még mindig a nappali sarkában vannak, mert nem vitte el őket.
Nem fontos.
Van egy hülye aki tárolja.
Van egy hülye, akit lehet piszkálni, hogy nincs meg a diplomám, de annyira nem fontos, hogy elvigye és átnézze ő.
Az egyik doboz alján megtaláltam, mint ahogy az összes emlékét is.
A gyerekkori képeit, az anyukájáról a nyaralásokról.
Aztán megleltem a kicsi dobozt.
Én tettem a nagyba ………. 1,5 éve.
Az előző elköltözése után.
Már megvettem a Karácsonyi ajándékát.
Erre vágyott.
Emlékszem állt a kirakat előtt és nézett befelé vágyakozva.
Majd bementünk, elkérte, fogdosta, nézegette, ………..majd visszaadta…………és egész du. erről beszélt.
Én másnap visszamentem és megvettem neki.
Betettem ebbe a nagy dobozba, írtam bele egy kis levelet Neki.
Most megtaláltam. A levél is benne volt. Ki sem nyitotta 1,5 éve.
Kivittem a cuccait a lépcsőházba. Bepakoltam a kinti szekrényekbe.
Valahogy megkönnyebbültem.
Sosem hittem a feng shui-ban……..de lehet benne valami.
Míg ott voltak a lakásomban, valahogy „nyomtak”
Valahogy facsarták a szívem.
Most legurult rólam a súly.
Fáj még........néha nagyon.......de azt hiszem lezártam.
