Mester szólt, hogy óra után beszélni akar velem.
Utálom az ilyet, görcsbe rándult most is a gyomrom. Láttam Anikó és Atti ott téblábolnak.
Szeretné, ha fellépnék Vecsésen…..tudja, hogy egy csomó sebet feltép vele, tudja, hogy nyomott arcú írt nekem és látja néha óra közben a könnyes szememen, hogy épp valahol máshol járok……de nagyon szeretné, és csak mi vagyunk, akikkel 3 hét alatt össze tud hozni egy koreót.
Néztem rájuk…………..és igent mondtam.
4 próba alatt csináltuk meg.
Fellépés előtti nap kimentünk Vecsésre.
A kocsiban már éreztem, hogy gombóc van a torkomban, majd sírva fakadtam.
Nem szóltak egy szót sem, adtak időt, hogy összeszedjem magam.
Este még Mester variált a koreón, hogy kijöjjön, Anikó persze ideges volt, de mondtuk neki, hogy azok, akik néznek SEMENNYIRE nem tudnak salsázni…………………………..no para.
Másnap még a fellépés előtt is változtatott rajta, hogy ne legyen sima a dolog.
Nem voltam ideges. Egy kicsit sem…..meg is lepődtem magamon.
Ott voltak a középhaladók, örültek nekünk, mi is nekünk….sok Lunás eljött megnézni ( nesze neked nem tudnak salsázni! )
Vecsés óta tudom mi az abszolút igénytelenség: koszos nadrágban, loncsos hajjal, felpuffadt arccal egy műanyag művirággal a hajunkban fellépni.
Az utolsó próba:
