Annyi minden történt....és mégis valahogy kevés.

Reggel nem csörög az óra (jó, eddig sem arra keltem, de most felhúzni sem kell) és igazából nincs dolgom sem.

Aggódom.

Aggódom,mert még mindig nem bőgtem ki magam, mert még mindig nem fogtam fel, hogy jövő hónap 5.-én nem pittyeg az sms, hogy megjött a fizum, hogy nem kell bemennem.

Szerencsére a volt kollégák folyamatosan hívnak-a barátokról most nem beszélek, mert az természetes :-)- voltam már interjún is, járok fogorvoshoz (mert mikor törjön le a fogam, ha nem most) és randizok is.

Lementem a Balcsira pihenni. Áztattam magam, napoztam és élveztem.

Persze néha azért belenyilal a gyomromba valami, hogy Te jó ég mi lesz....de nem görcsölök......és ezért aggódom.

Valahogy azt érzem, hogy jó lesz. Hogy valami jó kezdődik el az életemben.Nem tudom megfogalmazni, hogy mitől van ez bennem, de mégis ezt érzem.....és hogy rendben lesz minden.Hogy a helyemen leszek.

Egyik éjjel Kissráccal ülünk a Kopaszi-gáton és néztük a holdat.Telehold volt, hatalmas gömbbel világította meg a vizet.Korom sötét volt, csak a sárkányhajósok dobolását lehetett hallani.Mi bámultuk a kivilágított Citadellát és beszélgettünk.

1 éve találkozgatunk néha. Átbeszélünk 1-2 éjszakát, aztán 1 hónapig nem látjuk egymást. Majd valamelyikünk jelentkezik a másiknál.Nem történt/nem történik semmi, ami férfi és nő között szokott, de mégis valahogy jó Vele.

Akkor éjjel a horoszkópokról beszélgettünk.Elmeséltem neki, hogy nekem tavaly szeptemberre igérték a csillagok a nagy Ő-t, de nem jött.

Rám nézett és csak annyit mondott: mi akkor találkoztunk.