Sokszor hallottam már, hogy néhány munkahelyen a leendő dolgozókat különböző teszthelyzetek elé állítják, így a stressztűrő képességet is vizsgára teszik.

Hát jelentem elbuktam!!

Nem kicsit.

Azt gondoltam, hogy elég jól kezelem, és a munkámban ez így is volt.

Most viszont olyan élethelyzetben vagyok, hogy nem bírom.

Sokkal könnyebb a provokáló kérdéseket úgy fogadni, hogy van munkád és "csak" váltani akarsz, vagy csak kipróbálni mást, mint mikor nem dolgozol és a léted függ a szemben ülő embertől.

Az interjún eljátszották a józsaru-rosszzsarú játékot.

A rossz egy 30 körüli unszimpi csaj, folyamatosan a pofákat vágta bármit mondtam, lekezelő volt.

Mikor elkezdte forszírozni, hogy MIÉRT RÚGTAK KI, biztos azért-e, elszakadt a cérna.

Nem, nem kikértem magamnak a stílust, nem üvöltöttem le a haját, nem borítottam rá a coláját, egyszerűen sírva fakadtam.

Annyira szégyelltem magam! Azt hiszem ott jött ki az egész stressz az elküldésem óta.

Hazafelé végigzokogtam az utat, az összes barátnőmnek belesírtam a telefonba a bánatomat.

Szegények vigasztalnak, nyugtatnak, hogy TUTI lesz munkám és értékes vagyok és jó ember, de ha az emberrel egy olyan valaki, aki nem ismeri, 10 perce beszélnek és elkönyveli, hogy szar vagy, azért nem kellettél, az fáj!

Tegnap az öcsém felhívott.

Ne sírj (honnan a fenéből tudja ) nem lesz baj.

Pihenj, ne stresszelj, lesz munkád.

Ha kell segítség...anyagi...én itt vagyok. 

Nem fogtok az utcára kerülni!...úgyhogy most megint bőgök.