Jelentem túl vagyunk rajta!

Meg volt!

Pipa!

blogba.JPG

Egész héten napi 1 almán meg egy fél zelleren éltem, hogy úgy álljon rajtam a kis fekete, ahogy annak kell.3 kilót lenyomtam, maradt még 3, de így vagyok szép és kész :-) nehogymáááár! Hozta Ex az új nőt, megmutatjuk ki a tyúk a szemétdombon!

Volt egy kis drukkom, mert az öcsémmel nem felhőtlen a gyerekem viszonya,majd egyszer leírom az okot és nem akarta meghívni.

Végül szerdán döntött úgy, hogy jöhetnek.

Plusz a Kislány édesapja cigány. Ex, meg finoman szólva is fenntartással kezeli őket és a rendőrségen utána nézetett. Igen ám, de Laci királynak is vannak kapcsolatai, és szóltak neki, hogy Ex érdeklődik.

Laci király besérült és először a gyereket vette elő, majd 2 hete mikor náluk ebédeltem (ideje volt már Kedves Mókus, hogy megismerkedjünk, mert a gyermekeink már közel 2 éve járnak egymással. Azt gondolom kedves Mókus, hogy a fiad összeteheti a két kezét, hogy az én kislányomnak udvarolhat, de hozzá kell tennem kedves Mókus, hogy kevés az olyan fiatalember manapság, aki engedélyt kér, hogy udvarolhasson, és a Te fiad ezt megtette. A kedvesmókust a pálinkák hatására szépen elhagyta estére szerencsére, mert nem tudom meddig bírtam volna röhögés nélkül) szóval másodszor engem vett elő.

Na ilyen előzménnyel vágtunk neki a szalagavatónak.

Maga voltam a bűbáj és a kellem, főleg mikor Ex nőjét megláttam: esélyed nincs a pályán kicsilány :-)

Bemutattam mindenkit mindenkinek, Ex és Laci király elég közel ültek egymáshoz, mindketten elővették az Úriember énjüket és kulturáltan szórakoztak.

Elkezdődött az ünnepség.

5 osztály felsorakozott, majd egyesével kihívták az osztályokat és minden diáknak a saját ofője tűzte fel a szalagját. Bemondták a nevüket.....komolyan,mintha a diplomájukat kapták volna!

Azután csak azt láttuk, hogy a tanárok mennek és minden gyereknek adnak VALAMIT. Találgattuk, hogy mi lehet, pogácsa, amit majd a tarisznyába tesznek? Valami kis emlék?

Egyszer csak megszólalt egy gyönyörű lassú zene, és eloltódtak a fények....ugyan abban a pillanatban a gyerekek kezében meggyulladtak a kis mécsesek és sétálni kezdtek.

Nem látszott más, csak 150 világító gyertya pislákoló fénye. Ránéztem anyura, hogy megkérdezzem ér-e bőgni, de sírt, mint ahogy a sógornőm is. Annyira helyesek voltak a gyerekek!

Aztán kezdődtek az osztály táncok.

Le vagyok maradva, mert csak kapkodtuk a fejünket, hogy minden osztály street deanc-et járt. Némelyik annyira béna volt, hogy ihaj!

A mi osztályunk gagnam style-ra táncolt, őrület volt!

A móka végén 40 pár keringőzött. sajnáltam, hogy Kiskorú nem akart, bár a buli előtt 2 héttel, már mondogatta, hogy mégis kellett volna. A szám végén a szülők lemehettek a gyerekükkel táncolni.

A szervezést nem fikázom.

Na jó, mégis :-)

Elfelejtettek......hagyok időt....party buszt rendelni. Azt a party buszt, ami átvitte volna a kölyköket a belvárosba egy kibérelt szórakozó helyre. A pénzt persze nem felejtették el érte beszedni!

Úgyhogy a buli végén csordában indultak a metróhoz.

A hangosítás már de. sem működött és estig sem sikerült megjavítani.

Na mindegy, azért jó volt!

Szerző: Mókusélet  2012.11.12. 08:40 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mokuselet.blog.hu/api/trackback/id/tr324903187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MajorAnna · http://manna.blog.hu 2012.11.12. 13:01:52

Gyönyörű voltál Életem. Na és a Gyerök :))) (üzenem, hogy öltönyben is imádom)

kerikak 2012.11.13. 09:56:56

gagnam style, te jó ég, de öreg vagyok már :) de látom a keringő soha nem megy ki a divatból:)

Rebelde 2012.11.13. 11:51:05

értem már, hogy manna miért akarja elcsenni a fiad:)))

csinos voltál:))

mi palotást jártunk anno, anyukámnak a könnye csorgott, mert ahonnan ő látta pogózásnak tűnt, igaza is volt:)
süti beállítások módosítása