Nem vártam más!

Ugyan olyan szervezetlen volt az egész, mint a Szalagavató.

A rádióból recsegett az „azért vannak a jó barátok” mi meg csak néztünk.

Hol van már a ballag már a vén diák, meg a gaudeámus igitur !

Bent gyülekeztek a teremben, majd elindult a menet.

Nem hittem a szememnek!!

Minden osztály előtt egy kislány- feneke kint olyan rövid szoknyában- tábla a kezében, amire az osztály jele volt rajzolva: 12 C.

Vazze, mint egy boksz meccsen!

Végigslattyogtak a sulin, ki-ki megkapta a neki járó csokrot.

Kiskorú osztálytársnőjének apukája, vicces figura.

Átadott a kislánynak egy csokrot, melynek közepén egy világító rózsaszín, csiklóizgatós vibrátor remegett. Apuka-és mi- jól szórakoztunk, kislány majd elsüllyedt szégyenében!

Aztán bementünk a csarnokba, ahol Igazgatónő elcsukló hangon közölte, hogy büszke erre az évfolyamra és hiányozni fognak neki mind egy szálig és lépjenek be az Istvánosok baráti körébe és majd az adójuk 1%-val támogassák a régi jó Alma Matert.

Sírtam a röhögéstől!

Ez a banya novemberben órákon át ordított, hogy nem érdemlik meg a szalagavatót!

Mindenki beszédet mondott, gyerekek megkapták a penészes pogácsával töltött tarisznyát, a jók jutalmat kaptak majd kicsődültünk az udvarra.

Ott minden osztály felengedte a lufiját jelképesen……..és vége.

Ennyi volt 4 év.

Már csak az Érettségi van hátra aztán go to  LIFE!