Nem akartam, csak valahogy bele sodródtam. Aztán már csak azt láttam, hogy nem ám csak tapicskolok, hanem benne vagyok nyakig!

Mindig imádtam az állatokat!

Mikor gyerek voltam, egy 50 m2-es panelban laktunk 5-en, két szobában. A fal egyik oldalán a szekrénysor volt, a másikon meg 3 fotelágy. Ha kihúztuk esténként, maradt 20 centi, hogy be tudjak menni az én ágyamba :-)

Először teknősünk volt, az Ubul. Mindig eltűnt a kis rohadék. Hol a szekrény sor mögül pecáztuk elő, hol az ágy alatt találtuk meg.Vettünk neki kicsi halat, hogy majd jól levadássza, de békésen éltek egymás mellett :-)

Aztán lett nekünk egy Riki nevű papagájunk, aki az egész napot kalitkán kívül töltötte. Le-fül hintázott a lámpadróton és esténként sem akart bemenni aludni. Anyu hatalmas könnyező pálmájának a leveleit szét csípkedte!

Voltak pintyek is és fészket rendeztek, tojást költöttek.

Majd építkezni kezdtünk.A szomszédban lakott egy srác, aki boxereket tenyésztett és jóban lettünk. Egy nap, egy apró kiskutya jelent meg az udvarában. Akkor elvesztem! Néztem a gomb szemeit, a hosszú szőrét é nagyot dobbant a szívem. Így ismerkedtem meg a yorkival. Nem sokra rá, nekem adták, mert nem szerették.

Chimney volt az első kutyám.Imádtam! 

Később jött Wendy, aki 18 évig velem élt. Mikor meghalt, akkor azt hittem, hogy soha nem lesz többet kutyám.

2 éve, május 25-én betoppant Bogyó. Akkor kezdtem el komolyabban figyelni az állatvédők munkáját. Fél évvel később jött Suzy Aprajafalváról. Egyre többet beszélgettünk, majd egyszer csak kaptam egy levelet, hogy szeretnék hivatalossá, Egyesületté ,tenni ezt a társaságot, és legyek a vezetőség tagja.

Így kezdődött egy újabb, másfajta élet.

Lassan 1,5 évesek vagyunk és több, mint 100 yorkinak adtunk új életet. Megmentettük, meggyógyítottuk, szeretgettük őket, míg eljött értük az álom család.

Én koordinálom a levelezést, megyek ki környezet tanulmányra, ellenőrzöm a mentvénykéket :-) és ha kell idi vagyok.

És sajnos sokszor kell!

Megérkezik bolhásan, elhanyagoltan, csipás szemekkel, benőtt körömmel sokszor ketrecből minden izom nélkül. Fél, retteg hisz nem tudja mi fog történni.

Én meg próbálom neki megmutatni, hogy az ember lehet jó is. A testük pár hónap alatt helyrejön. a lelkük az, ami lehet, hogy sosem.

Nem tudod min mentek keresztül, de ha belenézel a szemükbe....az mindent elmond. Látod a rettegést, a fájdalmat és néha a feladást. Nézed őt és arra gondolsz: szemét világ!

Fidó volt az első és most Tara. Mindkettőt megsirattam mikor elvitték.Mindkettő eszembe jut nap, mint nap.

Mindkettő boldog, mert a legjobb helyen vannak.

Majd jön egy újabb "gyerek" akinek kell a segítség. És akkor én és a falkám meg a Zemberem itt leszünk, pedig az idiség szívás!