A szavaknak súlyuk van.

Nagyon nagy súlyuk.

Nagyot tudnak ütni és sokáig sajognak..........van, amik soha nem nem múló heget okoznak, pont úgy, mint mikor egy szöget ütsz a fába. Kihúzhatod, de a helye ott marad.

Évek múlva is látszani fog.

Éjjel beszélgettünk. Azt mondta, ha a jövőre gondol, akkor csak engem lát és a mostani életünket. Elmúlt ez a "szerelem". 2 hét alatt vége lett......nála, én meg bele akarok pusztulni.

Mesélt a családjáról, hogy  nem tud beszélni velük, hisz mit mondjon. A ház, a kert a kutyák...........én ugye nem létezem, mert nem fogadják el a tényt, hogy egy idősebb nővel él.

Megkérdeztem, hogy emlékszik-e az első Karácsonyra? Amikor jópasi a meztelen képét küldte el nekem. Mit érzett akkor, Mire gondolt? Azt felelte, hogy mérges volt és féltékeny és emlékszik, hogy elment sétálni.

Én addig míg ő sétált.......én rettegtem. Rettegtem, hogy elmegy, hogy vége lesz.

Most én mondtam, hogy nem bírom tovább. A lány hívogatja, üzenget, nem akar beletörődni. Ő meg nem elég erős, hozzá, hogy ne válaszoljon. Értsem meg..........elmentek kávézni, beszélgetni. Neki nem jelent semmit, de sajnálja, mert a lány szerelmes.

Azt mondtam, hogy nem csinálom ezt így tovább. Most csak egy kávé, aztán egy csók.....nem megy!

Éjjel sírógörcsöt kaptam. azt az igazi vállrázkódós, hiszti szerű sírást. Megijedt és csak ölelt és simogatott. Azt suttogta, hogy túl fogjuk élni és ne haragudjak. Majd egy idő után azt, hogy most ő retteg.

Reggel nem beszéltünk a kocsiban, és mikor kiszálltam annyit mondtam, hogy nekem így nem megy tovább.

1 óra múlva felhívott. Nagyon sírt! Azt mondta, hogy bocsássak meg mindenért és nem akar elveszíteni, oldjuk meg.

Itt tartunk most.

Próbálkozunk........