Ezt éreztem, mikor a doki azt mondta, hogy jövő héten nem műt. De ne aggódjak, mert maximum 1 hét csúszás lesz.

Kicsit bőgtem, de úgy gondoltam, hogy 1 hetet már fél lábon is kibírok.

Letelt a hét-már 5 napja nem ettem csak folyadékot ittam- mikor kiderült, hogy most sem műt, mert

A. sokan vannak akik súlyosabbak

B. nincs műtősnő

Összeomlottam és csak zokogtam! Mindezt a munkahelyemen.

Másnap telefon, hogy ne aggódjunk, az asszisztens keresi a megoldást. 

Következő nap: Lehet, hogy következő héten sem lesz műtét...................na itt éreztem azt, hogy nincs tovább.

MEDDIG VÁRUNK?!? Míg összenő és kínok közt mentőt kell hozzám hívni?

Meddig várunk? Míg átfútja a belemet és elvérzem mire észbe kapunk?

Meddig várunk? Míg szétszóródik és tele leszek áttéttel?

30 éve fizetem a TB-t, érdekes minden hónap 5-én nem felejtik el levonni, de most nincs rám idő/pénz.

Most már fájdogál. Nem nagyon, nem szenvedek, de érzem.

Egyik nap baktattam fel a hegyre és sírtam. Szerintem az utcánkban lakók elkönyvelték már, hogy jön a szőke csaj, aki minden délután sírva megy haza.Szóval mentem felfelé és azon sírdogáltam, hogy cserben hagytak.

Aztán észbe kaptam!

Itt a családom! Anyuval minden nap beszélek és az unokatesóim-éljenek bárhol a világban-minden héten flhívnak.

Itt vannak a barátaim-akik szintén mellettem vannak.

Ez több, mint ami egy csomó embernek jut!

Úgyhogy letöröltem a könnyeimet, otthon csináltam egy jeges kávét és kiültem megnézni a tavi rózsákat.