Csütörtökön vérvétel és CT.

Persze mikor elindult az infúzió, ugyan úgy fájt, ahogy utolsó alkalommal a kemó. Jött a fémes íz én meg bőgni kezdtem.

Mostanában ez a hobbim, mindenen IS sírok.

Pénteken meglett az eredmény: minden negatív. Tudtam, hogy ez lesz, de leírva látni, tudni, hogy rendben vagyok az nagyon jó érzés.

Beszéltem Dokival, aki lebaszott, hogy nem akarok több kemót és mi van ha vissza jön és úgy érzi, hogy az én korosztályomnak semmi sem elég jó, sokat gondolkodunk.Majd azt mondta, hogy hétfőig döntsek és leb@ta a telefont............. egész délután zokogtam.

Tudom, hogy túlhajszolt.

Tudom, hogy sok a beteg és Ő mindent megtesz.

Tudom.

Este Zember simogatta a hátam, hogy akkor hagyd abba ha nem bírod. Döntesz és mi elfogadjuk.

Másnap beszéltem Évával, aki azt mondta, hogy onkológusként nem mondhat mást, mint hogy csináljam végig. Barátként viszont azt mondja, hogy gyakorlatilag gyógult vagy. Kivették, nincs áttét és nincs statisztika arra, hogy hány embernek jön vissza ha végig felveszi a kemót, ha abba hagyja vagy ha vissza utasítja. Ha ennyire rányomja az életemre a bélyegét, ne csináljam. Sok betege abba hagyta és jól van. 

A beszélgetés után sírtam egy sort,majd döntöttem: nem csinálom tovább!

Olyan volt, mintha egy mázsás kő zuhant volna le rólam.

Úgyhogy azonnal bejelentkeztem körmöt csináltatni és botoxra :-)