Tavasszal, mikor kiderült a baj, Manna meghívott Münchenbe.

Magyon vártam, mert még sosem  voltam ott. Utána néztem, hogy mit akarok megnézni (első sorban a piacot és a fűszer boltot valami téren).

Aztán Zember benyögte a nyaralást.

2 hétig agyaltam, hogy be merjem-e a kettőt vállalni 1 nap itthon léttel, de végül sajnos  lemondtam. 

Nem mehetek el 3 hétre úgy, hogy előtte csak 1 napot van időm csomagolni, készülni, mosni vasalni, rendbe tenni a kutyákat.

Ez a hét különben is őrület. A meló helyen nem látok ki a munkából, az egyik kolléganőm beteg, otthon téliesíteni kellett a kertet, mert a fene tudja milyen lesz az idő mire haza érünk.

A kutyák rosszak, mostanában nem szobatiszták így kizártam őket a nappaliból-amitől persze lelki furdalásom van-de őket cseppet sem zavarja.

Mentem kozmetikushoz, körmöshöz, 4 hónap után masszőrhöz-aki úgy megkínzott, hogy tuti kék lesz az egész nyakam és hátam-és egy vacsira is a családdal.

Megint voltam kineziológusnál, és megint mondott dolgokat, amit emésztenem kell és gondolkodni rajta.

1 órán keresztül beszélgettem Sebivel és hát ő is kérdezett és mondott olyanokat, amik mellbe vágóak.

Úgyhogy most úgy készülök erre a pihenésre, hogy jó lesz. Megpróbálom élvezni a pillanatot és arra gondolni, hogy egy jóbarátommal megyek. Elvárások nélkül!

Ha tavasszal azon a napon, mikor kint ültem a tónál és zokogtam-valaki azt mondja, hogy ősszel utazni fogsz- bármit oda adtam volna érte! Főleg úgy, hogy augusztus végén 2 olyan ember ment el, akiknél később derült ki a baj, mint nálam.

Múlt héten kontrollon voltam és minden rendben. Következő majd decemberben lesz.

Szóval Karib jövök!