..........és én is hallgatok.

Mindenki tudja, hogy hogyan kellene élnem az életem.

És mindenki el is mondja, hogy a helyemben mit csinálna.

Néha ordítani szeretnék, hogy nem vagy a helyemben!

És nem, nem tudod, mert nem vagy rákos!!!!

Persze nem teszem, hanem végig hallgatom.

Nem is tudom miért, mikor azt kéne mondanom: ne szólj bele kérlek.

Nem a te életed!....csak hát megint nyelek, mert nem akarok senki megbántani.

24-én Zember beállított 3 nagy csomaggal. Meg sem bírtam szólalni. Bementem a fürdőbe, míg össze szedtem magam.....én nem vettem semmit neki.

Átölelt, boldog ünnepet kívánt és elment.

Féltem ettől a naptól, pedig jól telt.

Délután kibontottam egy üveg bort és feldíszítettem a fát, majd néztem a tv-t. Nem bőgtem, nem éreztem azt, hogy mindenki családdal ünnepel, mindenki boldog, csak én vagyok egyedül.

Minden nap ír, voltunk kirándulni, moziban, wellnesezni.................és hallgat.

Pénteken regel vérvételen voltam,ismételni a markereket, meg az MR-hez is kell.

Rám írt, hogy du értem jön, menjünk kávézni.

Lementünk és beszélgettünk minden féléről, megittuk a kávénkat (hurráááá tudom, hogy készül a dohánykávé) majd azt mondta, elvisz a a laborba.

Egy szóval nem mondta, hogy megvárna, vagy haza vinne. Megköszöntem, kiszálltam.

A laborban nem volt senki. Az asszisztens kinyomtatta a leletemet, megnézte és mosolyogva annyit mondott: minden rendben. Megkérdeztem, hogy a tumor markerek mikor lesznek kész?

Készen van, rendben van.

Bőgni kezdtem! szegény, nem győzött vígasztalni.

Elköszöntem, és kiültem a padra. Teljesen üres volt a rendelő én meg csak ültem a padon és zokogtam.

Este jött az üzenet: mi volt? Minden rendben? meg KELLETT VOLNA várjalak.

Csak az jutottt eszembe, hogy fordított esetben egy lovas szekérrel sem tudtak volna elhúzni onnan.

De hát ez én vagyok.