Negyedik nap kikötöttünk egy szigeten SIR BANI JAS-on.
Életemben nem hallottam még róla......és nem is csodálom.
A sziget 250 kilométer távolságban fekszik Abu Dhabitól és 160 négyszerkilométer területű. Hogy vonzóvá tegyék a túristák számára, létrehoztak egy vadrezervátumot, ahol elvileg 10 ezer állat él vadon gazellák, struccok, zsiráfok, hiénák, csimpánzok, kardszarvú antilopok és 5 gepárd is.
2 éve építettek egy kikötőt, addig a hajók kint a vizen álltak meg és kis csónakokkal szállították a népet a szárazföldre.
30 euro volt fejenként a kirándulás, ha a hajón fizetted be és kb. 3 óra.
Mi nem szeretünk csordában kirándulni, plusz a szigeten található az UNESCO Világörökség részét képező Al-Ahsa oázis. A forrásokban, tavakban, történelmi épületekben, régészeti lelőhelyekben gazdag, és a mintegy 2,5 millió datolyapálmával bővelkedő terület, a világ egyik legnagyobb oázisa, ami nem szerepelt a kirándulásban, ezért úgy döntöttünk, hogy saját hatáskörben nézzük meg.
Reggeli után kiszálltunk.
Egy nagyon gondozott, gyönyörűen kiépíttett több mint 2 km. hosszú standon sétáltunk keresztül. Már innen is látszott, hogy a stand után brutál építkezés folyik.
De mi nem adjuk fel, megyünk, mert látni akarunk..........de!Feladtuk!
Nem engednek ki, mert építkezés van körülötte és nem biztonságos.
Jól megsértődtünk és távol mindenkitől leheveredtünk 2 napágyra.
Az égész napot fürdéssel, kagylók gyűjtésévél töltöttük, amiből kitettük a hely nevét.