Minden évben 1 hetet a Balatonnál töltünk.

Imádom!

Szeretem, mikor gyönyörű tiszta kék az ég és tökörsíma a vízfelszín, de akkor is mikor szürkészöldbe fordul és fehér tarajos hullámok táncolnak rajta.

Most ez utóbbi arcát mutatta a víz, nem is nagyon fürödtek benne, pedig előző héten 38 fok volt.

Anyu betegsége miatt lemondták Akalit, de én mindenképp menni akartam. Füreden a Karolinába lépett fel Weisz Viktor, így ott kerestem szállást.

Lefelé megálltunk Kenesén és bementünk a Szó ami szóba reggelizni. Voltunk már, és pont ugyan annyira hangulatos és finom volt, mint amilyenre emlékeztünk.

Füreden, nagyon jó helyen, a sétánytól 500 méterre találtam egy apartmant.

Kívülről gyönyörű villa kimézetű- naná, kapott rá 8 milla támogatást Magyarország kormányától- belülről az igazi szocreál stílus. Festett, középig mintás fal, a hűtő kihúzva, addig se fogyasszon, a pici fürdőben a zuhanyfüggöny mellet vödör és felmosó. 

Mikor odaértünk, a néni elkezdte az euro árfolyamot számolgatni, hogy mennyit is fogok fizetni.

Mondtam neki, hogy én annyit, amennyi a bookingos visszaigazolásomon szerepel. Az elmúlt 2 napban 15 Ft-al lett rosszab a Ft az Euróhoz képest. Nehogymár Magyarországon visszaszámoljon nekem! Ebben maradtunk.

Kipakoltunk és lementünk a Tegore sétányra, megnéztük a műanyag napszemüveg/nike póló felhozatalt, majd beültünk pizzázni.

Este átmentünk a Karolinába. Erről a helyről már írtam. Most sem tudok mást, csak azt, hogy I S T E N I !

Olyan mangós pina coladat ittunk, hogy ihaj! A koncert meg fergeteges volt.

Másnap reggelizni a Péklányhoz mentünk. Konkrétan 50 méteres sor állt, de megérte kivárni.

Délután befizettünk egy Füredi sétára. A program a Vaszary villa kertjéből indult. Megnéztük a  Jókai villát, voltunk egy gyönyörű szállodában és a végén Arácson egy eldugott, gyönyörű borászatban fejeztük be a délutánt, ahol borokat is lehetett kóstolni.

Mivel a Mór 24-be nem foglaltunk időben asztalt, vacsizni a Sparheltba mentünk.

Évek óta halogatjuk- sosem volt hely, most is csak szerencsénk volt. Péntekenként ráadásul hal nap van, külön étlappal.

Tokhalat ettünk és ráklevest. Rókagombás cuccot friss kovászos kenyérrel. Voltunk már sok helyen, de az utóbbi idők legjobb ételeit itt kaptuk. Mondjuk ennyi pénzért el is várom!

Imádjuk a Balatont, de lassan igaz lesz a mondás: nem vagyok én olyan gazdag, hogy a balatonnál nyaraljak.

2 nap 148 000 Ft volt.

Rohadjon meg mindenki, még a más macskája is!

img_20220707_211426-collage.jpg

 

 

 

 

 

Szerző: Mókusélet  2022.07.10. 19:43 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mokuselet.blog.hu/api/trackback/id/tr4717879407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása