Sokan mondják, hogy megváltoztatja őket.

Sokkal fontosabb lesz a család, visszavesznek a munkatempóból, elkezdenek a hobbijuknak élni.....szóval átrendeződik a fontossági sorrend.

Én ezt nem vettem észre magamon, csak azt, hogy meg akarom érteni.

Tudni akarom, hogy miért kaptam. Járok terápiára, voltam szomatodrámán és néha agyalok.

Még most is- így 5 évvel utána- éjjel felriadok és hasamra tett kézzel elgondolom, hogy odabent minden tiszta, rendben van.

50 voltam mikor kaptam, nem tudom, hogy le lehet-e zárni végleg valamikor. A Kiskorú 24 éves volt és bár nagyon akartam őt látni ahogy megnősül, látni ahogy apa lesz, sokszor azon agyaltam, hogy de jó, hogy nem kisebb.

Mi lenne ha tini lenne? Mi lesz vele?

Azon agyaltam, hogy de jó, hogy nem később szültem. Most lenne egy 8 éves gyerekem, akinek szembenézni ezzel....

2,5 évvel ezelőtt a kollégámnak kisfia született. Örültünk neki, mert 20 évet vártak Rá..............de őszintén szólva 48 évesen szülni szerintem felelőtlenség. Presze nem mondtam, mert mi közöm hozzá? Semmi!

Az ő gyerekük, ők nevelik fel.

Aztán tavaly úgy döntöttek, hogy kistestvért szeretnének. Értem, de talán mégsem. Mi a fenéért kell a sorsot kisérteni?..........de közöm? SEMMI!

Ma kiderült, hogy a felség rákos. Májrák és rosszindulatú.

Holnap mennek a sebészhez, hogy megmondja merre tovább....................és én csak arra kisfiúra tudok gondolni.

A srác majdnem sírt: itt vagyok 50 évesen. Mit fogok csinálni egy 2 évessel?

Nem tudtam mit mondani, csak azt, hogy a máj a legjobban regenerálódó szervünk. Nem mondtam, hogy nem lesz baj meg egyéb közhelyeket, mert az nem segít.

Úgyhogy ma este elbeszélgetésem lesz a HOLDon ülő emberrel, hogy szedje össze magát, mert ez így nem jó.

Nagyon nem!