Műtét előtt attól paráztam, hogy nem fogom kibírni 6 hétig. Bele fogok pusztulni a hiányba.
Hát nem is bírtam!
Bár Kiskorúval keményen összecsaptam, mert azt mondta:
-Mit mondott a Doki?!? 6 hét! Mennyi telt le? !? 5…úgyhogy nem mész sehová!!!
El kellett magyaráznom Neki, hogy ki hol helyezkedik el a táplálékláncban és nehogymár!....de azért cuki, hogy aggódik.
Bár a doki tényleg mondott valami olyat hogy 6 hét UTÁN LASSAN elkezdhetek mozogni, de nem emlékszem rá pontosan :-)
Tehát tegnap-5 hetesen- elmentem salsázni.
VÉGRE!
Jó volt! Ölelgettek, Atti többször hozzám bújt, hogy de jó, hogy itt vagy-pedig volt nálam látogatóba és kedden is beszéltünk- mindenki ölelgetett, kérdezgetett, elmondták, hogy hiányoztam- teljesen meghatódtam.
Mester rögtön közölte, hogy akkor a karácsonyi fellépésre elkezdhetnénk gyakorolni….a kis gyakorlatias :-)
Szóval jó volt, jól esett, pedig lenyomtam 2,5 órát. A fiúk, mint a hímes tojásra úgy vigyáztak rám, aztán a „kicsiknél” meg én voltam fiú, ott elvileg én iránytok „ugye Manna?” :-)
Kicsik-már nem is annyira, szépen lassan középhaladók lettek. Büszke vagyok Rájuk!
Szóval vissza a régi kerékvágásba!