Soha nem olvastam még el senki levelét. Mint ahogy soha nem nyúltam bele más tárcájába, és a táskájába sem. Ha kellett valami oda adtam Ex-nek, Kicsinek és kivették ők.

Tudom, hogy van aki szívfájdalom nélkül belenéz a párja telefonjába, de én sosem tettem.

Bíztam.

A bizalom egy olyan dolog, amit ha eljátszol, akkor vége. Lehet, hogy hosszú munkával vissza lehet szerezni, de nagy meló.

Mikor Kicsi elköltözött, a levelei továbbra is ide jöttek. Összegyűjtöttem, elküldtem Neki.

Egészen addig, míg egy e-mailemre az a válasz jött, hogy scanneld be.

Ennyi.

Se egy légyszives, se egy kérlek, se egy köszönöm.

Onnantól ráírtam a levelekre, hogy vissza a feladónak és azt is, hogy elköltözött.

Ez így megy több, mint 1,5 éve.

Egészen máig.

Ma jött egy levél.

Olyan furcsa volt.

Nem tudom megmagyarázni, hogy mi volt más, hisz a boríték, a feladó a régi volt, de ahogy kivettem a ládából valahogy rossz érzés fogott el.

Felvittem, letettem és forgattam.

Nézegettem egy darabig, mert azt éreztem, hogy ki kell nyitni.

….és megtettem.

Életemben először kinyitottam egy levelet, ami nem nekem szólt.

A BANK volt. Tartozásod van, ezért azonnali hatállyal felmondják a szerződést……blabla. Majd ekkor és ekkor ide vidd leadni az autót, ha nem, akkor ez és ez a behajtó cég jön és minden alkalommal 30 000+ÁFÁ-ért kiszáll és megpróbálja elvinni.

Néztem a betűket és vér dobolt a fülemben.

Elviszik a kocsit!

Jönnek a behajtók!

Mindezt egy nevetséges összeg miatt.

Mit csináljak?

Hagyjam a fenébe? Mi közöm hozzá? Én autóm? Én hitelem? Miért nem intézte el.

Aztán persze a másik énem: szólni kell neki. Hátha csak tévedés. Nehogy elveszítse, amiért dolgozott.

Megérdemli, hogy ismét jó fej legyek?

Nem.

De magam miatt megteszem.

Írtam egy sms-t. Azonnal hívd fel a bankot!

Válasz persze nem jött.

………………………annyi sem, hogy köszönöm…………….