Rég óta mondogatják többen, a barátaim meg nyaggatnak is érte, hogy küldjem el minél több embernek, hogy nincs munkám. Erre való a Face vazze!!!

Én mégsem tettem. 

Szégyelltem.

Tudom, hogy nem hibáztam, tudom, hogy jól csináltam....és nem azért nincs munkám, mert béna voltam....mégis úgy éreztem, hogy ez valami szégyellni való dolog. Akkor is, ha más mondta, hogy keres,bennem sosem merült föl, hogy nnna a hülyét vajon miért küldték el? Mit csinálhatott, vagy mit nem, hogy nincs munkája.

Nemrég olvastam egy statisztikát, hogy minden 2. embernek a családjában legalább egyszer előfordul az ilyen.

Ma elegem lett reggel. Hányadik éjszakán ébredtem fel, hányadik reggelt töltöttem úgy, hogy kalapált a szívem, a gyomrom görcsben, míg hallgattam, ahogy Kiskorú készülődik. Én meg feküdtem az ágyban megvártam míg elmegy és megint bőgtem. Nekem is mennem kéne. Ez a dolgom. EZ AZ ÉN DOLGOM!

Tegnap már elfogott akkor is ez a szorítás, meg szívdobogás, mikor zumbázni mentem. Azt éreztem, hogy nincs jogom menni. Hogy nincs jogom jól érezni magam, hiszen csak kiveszek a serpenyőből...betenni nem teszek.

Az eszemmel tudom, hogy ami pénzt most költök, azt is én kerestem meg. Azért is én dolgoztam....de valahogy akkor is ezt érzem!

Ma reggel leültem és egyesével levelet írtam jó pár ismerősnek a face-n.

Eddig azért nem tettem, mert elküldtem 4-5 embernek, nem is azért, hogy ha hall valamit gondoljon rám, csak azt gondoltam, jó ha tudja. Vagyunk olyan viszonyban, hogy szólni AKARTAM nekik.

...és egyik sem szólt vissza! Annyit sem, hogy sajnálom.

Szarul esett!

Szóval ma megírtam a leveleket és kiküldtem.

És elszabadult a pokol! :-)

Olyan emberek hívtak, reagáltak, akikkel annó jóban voltam, de 5-6 éve nem találkoztunk.

Volt akitől csak pár jó szót kaptam, volt aki kérte az önéletrajzomat és olyan is akadt, aki rögtön ajánlott melót (mondjuk vágni nem tudok, de jól esett)

És mindegy, hogy hol milyen pozícióban van, segíteni akar.

Nagyon jól esett.

Hülye vagyok, hogy eddig nem tettem meg!