Idén szerencsére jó hosszú és meleg az ősz.
Különben meg utálom ezt az évszakot!! Hamar sötétedik, minden nyirkos, a ruhák nem száradnak, ráhullik a levél a kocsira, és cipőm sarka mindig sáros lesz.
Onnan szoktam tudni, hogy ősz van, hogy megkívánom a gesztenyét.
Érdekes, mert nyáron eszembe sem jut! Nem eszek sütit sem ilyet, a fagyiban is kerülöm.
Most megint úgy éreztem, hogy ennem kell.
Persze nem csak úgy, simán pürének, megint kísérletezni kezdtem.
Kiolvasztottam egy masszát, és pici tejszínnel és több :-) rummal kikevertem, majd kétfelé szedtem.
Az egyikhez 5 deka felolvasztott keserű csokit kevertem-ez került a pohár aljába.
A másik részhez 1 kis doboz mascarponét és egy pici porcukrot tettem, és habosra kevertem.
Ez a réteg lett a második.
Harmadiknak, meg sima tejszínhabot jó keményre felvertem és a tetejére tettem.
Annyi eszem van, mint egy tyúknak, mert kihagyhattam volna némi gesztenyét a tetejére díszítésnek, de eszembe sem jutott.
Nem szép, nem szép, de legalább rohadt finom lett!!