Ott álltunk a ketrec előtt és néztünk rájuk. Az egyik odajött csóvált, próbálta eladni magát.....a másik csak feküdt,mint akinek minden mindegy. Aztán mégis csak odajött, kinézett és visszakuporodott a sarokba.A teste szinte kopasz és tele sebekkel.
Néztük Őket és a szívünk facsarodott! Aztán Zember azt mondta: Őt vigyük, azt a szaros Bogyót.
Így kezdődött.
Egy pokrócba csavartuk és magamhoz szorítottam. Nem mozdult, nem sírt, nem ellenkezett. Feladta, mert ezt szokta meg.............én meg sírni kezdtem.
Akkor megfogadtam, segítek Neki!
Megmutatom, hogy milyen futni a mezőn.
Hogy milyen, mikor a hó ropog a talpacskái alatt.
Milyen az, mikor egy kéz simogat.
Egy sötét pincében élt 5 évig, de mostantól más lesz.
Vele......Miatta kezdtem állatvédelemmel foglalkozni.
Remélem boldog!