Az utolsó Krabi tartományban töltött napunkon egy privát túrán vettünk részt.
Reggeli után jött értünk a busz és a Tiger Cave Temple volt a cél. Nem tigrisek vannak ott-azt a templomot már bezárták. Megjegyzem én voltam ott 12 évvel ezelőtt, még mielőtt nagon felkapták volna és semmi gond nem volt. Csak ugye utána ahogy az lenni szokott, egyre több lett a turista,ki kellett őket szolgálni, ergo már a mentett tigrisek nem tudták kiszolgálni ezt az igényt. Sajnálom, hogy egy jó dologból szörnyűség lett a végére!
Ezt a helyet azért hívják így, mert egy tigris karmára hasonlít. Konkrétan egy 260 méter magas hegy. De ne úgy képzeld el, hogy szépen felsétálsz-az még kellemes is lehet. Ez a hegy felfelé rohadt meredek.1256 lépcsőn keresztül mászol fel, ahol néha függőlegesen kapaszkodsz felfelé, mintha létra lenne mindezt 40 fokos melegben.
Másztam, aztán megálltam és megpróbáltam 120 alá vinni a pulzusom, majd újra nekiveselkedtem.40 perc alatt értünk a tetejére.Fent hatalmas arany Budha ül némán a felhők között. Gyönyörű és lélegzet elállító az egész.
Persze wifi és hideg víz a hülye turistáknak van.:-) 1 órát pihentünk és gyönyörködtünk a tájban. Aztán elindultunk lefelé. Azt gondoltam, hogy lefelé vad halál lesz, de sima volt. Mondjuk 2 nap múlva a seggemben és a combomban olyan izomláz volt, hogy nagyon.
Fél úton megjelentek a majmok. Nagyon aranyosak voltak. megitattuk őket, egy csaj hozott nekik banánt és mikor jól laktak, odébb álltak.
Innen utunk az Emerald Pool-avagy a smaragd medencéhez-vezetett. Ez egy öko turistai célpont, de rengeteg helyi is volt. A dzsungel közepén türkiz kék forrás van, ami ha dobbantasz a parton egy buborékot enged felfelé :-) Tele a környék kisebb nagyobb tavacskákkal, amiket ez a víz táplál. Fürödtünk, nézelődtünk. A helyieknek 20 a turistáknak 200 baht a belépő. Már mindenki rohadt éhes volt, így a következő állomás előtt megálltunk ebédelni, ittunk egy jeges kávét. Kaja után Hot Spring nevű forráshoz mentünk. ez egy nemzeti parkban található. az erdő közepén feltör a 40X fokos víz, ami egy folyóba ömlik. Este 7-ig dagonyáztunk a meleg vízben, néha leereszkedtünk a köveken a 20 fokos folyóba lehűteni magunkat.
Az estét a Night Marketben fejeztük be, ami Krabi városában található. Igazi turistát célpont, venni semmit nem vettünk, de istenieket kajáltunk. Közben a színpadon karaoki ment, és kikent kifent fiúk tátogtak csillogó ruhákban.
Reggel taxi a reptérre és irány BKK.Zember vonat mániás, mondtam már? Ő jól megnézte, hogy a reptérről be lehet menni vonattal a központi pályaudvarra, így azzal mentünk.
A Vonat gyors, kényelmes, tiszta..................a lófaszt!
Na most képzeld el a Gödöllői hévet.
Megvan?
Oszd el hárommal-mind a gyorsaságát mind a tisztaságát tekintve- és megkapod a bangkoki III. osztályt. Cserébe 5 Baht-ért visz el A-ból B-be. Az 50 perces utat 20 perc késéssel tettük meg.
A pályaudvaron beültünk egy Donkin Dunat's-ba inni egy kávét és megbeszéltük, hogy ugyan 100 bahttal több fejenként (800 Ft, de ez ott más értelmet nyer) I. osztályon utazunk Aranyaprathet-ig. Mégiscsak közel 250 km.
Aztán jött a pofán csapás! Csak III. osztályú vonat megy. Ennyi. Eszed nem eszed ez van.
Megvettük a jegyet és beálltunk a helyiek közé a peronon.
Mikor megjött a vonat feltolakodtunk, leültünk és elindultunk. Közel 5 órán át zötykölődtünk a poros, meleg de csodálatos tájakon át. Légkondi nincs-hehe- ezért ventilátorok vannak felszerelve a tetőre. A wc egy lyuk, aminek 2 tappancs van az oldalán, old meg! Mire leszálltunk a vonatról kockás volt a seggem és olyan koszos az arcom, mint még soha! Az állomáson már taposták egymást az tuk-tukosok, hogyelvisznek a határra.
Megalkudtunk és elindultunk a kb 5 km-re levő átkelőig.
Nem tudom miért, de a Kambó határt nem lehet járművel átlépni. Ha kocsival vagy busszal mész, akkor járművet váltanod kell a határon. Szóval kutyagolsz és ott csapott meg először NYOMOR.
Mivel Tájföldön tilos mindenféle szerencsejáték, a határ túloldalán kb. 200 méterre már akkora Casinók vannak, hogy leesett állal néztük. De odáig!
Szoptató anyák csecsemőkkel koldulnak. Kisgyerekek mindenhol. Az egyik helyen egy kb 8 hónapos baba ült a piszokban félmeztelenül és senki nem volt a közelében!
E-visa-t nem vettünk, így igényelnünk kellett. 30 USD a vízum a határon és kell hozzá egy fénykép. na nekünk az sem volt. Néztem kerek szemmel a jóemberre, mondta agyjak 35-öt és viszlát. ( az e-visa 37 lett volna)
Menet közben míg kiléptünk itt beléptünk oda-mellénk szegődött egy fiatal srác és kísérgetett minket mindenhova és magyarázott.
Tudtam, hogy akar valamit!
Kiderült, hogy taxis felhajtó ember. Találkoztunk a határ túl oldalán egy német lánnyal és egy talán spanyol sráccal, így négyen fogtunk egy taxit, hogy elvigyen minket Siem Riepbe. 30 USD-t fizettünk az útért ami kb. 1,5-2 óra volt.
Mikor beértünk a városba, taxis megállt és átrakott minket egy tuk-tukba free madam free!
Nagyon jól szervezett a turisták lehúzása. Pontosan tudják, hogy holnap szükséged lesz rá, tehát ma elvisz ingyen a szállásra -max 5 perc- de reggel érted jön és akkor felbéreled egész napra. Pontosan ezt csináltuk mi is.
A szállásunk nagyon szép, 5 percre a város központtól. Lepakoltunk lefürödtünk és kidőltünk aznapra.