Meleg, tavaszi nap volt, gyönyíörűen sütött a nap.

Szépen felöltöztem, sminkeltem és bejöttünk a kórházba.

Magán klinika, egy ágyas szobák, tisztaság, mindenki mosolyog és kedves. Nagyon vicces papír gatyát kellett felvennem, aminek a hátulja lyukas volt. Kevésbé drámai napon egy szado-mazó buli ugrott volna be róla, de ez most nem az a helyzet ugye :-)

Miki jött, bekötötte a kanült és mentünk a műtőbe.

Ott már várt a doktornő, az asszi és mosolyogtak. Mondtam, hogy ha valaki szelfizni mer a segemmel, azt leverem mikor felébredtem.

Megkaptam a maszkot és mondták, hogy 20-ig számoljak. Konkrétan az 1-re sem emlékszem!

Kis idő múlva keltegettek, hogy kész és menjünk a szobába. 

Mire oda értem, már majdnem tiszta volt a fejem, felültem.

Bejött a doktornő, leült...............és mondani kezdte............

Nem tudták megcsinálni, mert akkora a daganat. A kinézete, alakja alapján rossz indulatú. A következő feladat, hogy keressek egy sebészt, és még ebben a hónapban, mert bármikor elzárhatja a belemet és az életveszlyes állapot.

Mivel nem tudtak feljebb menni, nem tudja mi van a felső szakaszon, de ez a fajta dganat a májba ad áttétet, ezért sürgősen CT-re kell mennem.

Ültem, néztem ki a fejemből és ismételtem, rák, májba ad áttétet.

Rák és májba ad áttétet.

Közben a dokinő beszélt, mondta, sorolta és mire újra figyelni tudtam, ott tartott, hogy mindenben segít, hívjam fel, ha elakadtam orvos keresés közben vagy ha csak úgy beszélgetni szeretnék............és akarom-e, hogy Ő mondja meg a gyereknek.

Nem akartam!

Behívták, leült.............és én elmondtam.

Nézett rám a gyönyörű szemeivel, majd sírni kezdett.

Otthon kiültem a tó partjára egy nagy kőre és 2 órán keresztül zokogtam.

Nem fogom végig csinálni!

Nem tudom ezt egyedül!

Már késő délután volt, mikor feláltam, főztem egy kávét és úgy döntöttem: engem nem lehet legyőzni!

Nincs az a szörny, sem az a sárkány, akivel ne néznék szembe!

.............és győzni fogok!..............mert győzöm KELL!

Fogtam a kannát és meglocsoltam a virágokat.