180 nap. Napra pontosan ennyi telt el a műtét óta.

A mostnai CT-től rettegtem. Azt éreztem, hogy annyira nehéz időszakon megyek keresztül, a stressz a kétségbe esés......és mindez IS okozhatja a rákot.

Féltem. Kedden voltam a vizsgálaton. Mikor folyni kezdett a kontraszt anyag sírtam a gépben.

Aztán azt mantráztam, amig beszív, bentart, kifúj volt, hogy azért vagyok itt, hogy elmondják: minden rendben!

A stressztől a Ct után 2 napig hasmenésem volt.

Pénteken arra jártam, és beugrottam, hátha megvan a lelet.

Míg vártam, azon agyaltam, hogy mi lesz, ha van rajta VALAMI?

Mit fogok tenni?

Ha újra kell a kemo, hogy fogom csinálni? Ki lesz a kutyákkal, míhóg én a kórházban leszek? Akarom-e újra?

Egyszer csak hívtak és elém dugták a lelet másolatát, hogy írjam alá.

Én meg álltam ott bénán és olvastam.

Nincs metasztázis. Nincs áttét. Nincs változás a 3 hónappal ezelőtti állapothoz képest.

Álltam, és először csak könybe lábadt a szemem. Szegény nővérke mondogatta. de hát ez jó, ez jó! Mikor azt mondta, hogy  Boldog ünnepet, akkor kirobbant belőlem. Kimentem a külső folyosóra és megállíthatatlanul zokogtam.Nem bírtam abba hagyni. Azt hiszem most jött ki az elmúlt időszak összes visszafojtott érzelme.

Rendben vagyok!

Végig bőgtem a Keletitől az utat az Örsig.

Negatív! Fél év és minden rendben.