Rettegek, hogy nem leszek ott, ha valamelyikkel történik valami. 

Hogy épp dolgozom.

Vagy úton vagyok.

Vagy épp nyaralok.

Több, mint 9 éve úgy döntöttünk, hogy örökbe fogadunk. ÖRÖKBE!

Végig.....amíg dobban a kicsi szívük. Hogy megpróbáljuk feledtetni a rosszat, a pince dohos padlójának szagát, ahol szülőgépnek használták, a konyha magányát, ahova Dézit 1,5 évre bezárták, Suzy fájdalmát a szétrohadt pérájával, ahogy kuporog a 2 kilós meggyötört kis teste a havon és a cigányputrit, ahol "tenyész szukának" használták Vikit.

Viki elment több, mint 1 hónapja, de ott voltunk. Az ölemben volt, fogtuk a testét ...................nem volt egyedül!

Most nagyon nehezek a napok. Nem csak a magam bánata miatt, de a kutyák is gyászolnak. Bogyó nem eszik. Minden reggel tanácstalanul járkál és nem meri megközelíteni a tányérját. Eddig Viki enni kezdett, majd mindenki más is. Most Bogyó nem tudja, hogy ehet-e. Ma reggel is kézből etettem és bőgtem, mert ahányszor a tenyerembe vettem a tápot és felé nyúltam, lekushadt. Pont úgy, mint régen...........félt. Pedig sosem bántanám!

2 hete Zember ágyrészén le-fel szaladgált egész éjjel sírva. Kereste.Nem tudtam megnyugtatni, így kizártam. Lehet, hogy nem ez a megoldás és ez is tört megint a lelkén (és persze megint nekem van lelkiismeret furdalásom) de nem tudtam tőle aludni. Így is minden éjjel fent vagyok hajnali 1-től kb. 3-ig.

Suzy minden éjjel maga alá pisil. Van matracvédő, de nem elég. Így most gumilepedőt rendeltem. 17 éves félig vak, süket kicsikém. Megpróbáltam este kizárni. Mikor harmadszor fejelte le az ajtót és sírdogált, kinyitottam és feltettem az ágyra. Azonnal összegömbölyödött és elaludt. Reggel 5-kor, mikor mocorogni kezdett, azonnal felkaptam, hogy kimegyünk, de már derékig pisis volt. Így kutyát, majd lepedőt és matracvédőt mostam reggel.

Most egyedül vagyok 3 öreg kutyával, és félek, hogy betegek lesznek, rettegek, hogy akkor lesz bajuk, mikor nem vagyok ott.

Hogy nem leszek ott.

Én.

Egyedül.

Pedig megígértük nekik............ketten.