Csak van annak haszna, hogy ennyi coachot, pszichológust, kineziológust hallgatok, Úgy érzem, hogy jobban vagyok. Eldöntöttem az agyammal, megbeszéltem magammal, hogy mit akarok.

Már előjött belőlem a harag is, amit megtanultam gyerekkoromban elnyomni, mert nem ILLIK, meg mert nem bántunk meg senkit, meg mert........

Néha megpróbálom a bennem élő kislányt megölelni, elmondani neki, hogy lehet haragudni, lehet kiabálni és lehet csúnyát mondani......de még nem tud. Még otthon, egyedül sem. Azonnal fojtogatni kezdi valami a torkom és sírni kezdek,

A családállítások a lány-aki engem játszott- nagyon sírt, mikor az "apjával" kellett szembe néznie. Zokogott és azt mondta, nem tudom elmondani, mer csúnya! Összeomlott! Én ültem a körön kívül és szintén sírtam, mert nekem is a torkomat szorongatta valami.Az állító átvette tőle a szerepet és torka szakadtából ordított: elvetted a gyerekkoromat te szemét, rohadj meg! Bántottál, bántottad anyut, megrugdostad a Lackót, gyűlöllek!

Én csak ültem és sírtam, taknyom nyálam folyt és szép lassan megkönnyebbültem.

Számtalan dolgot tisztábban látok, mi miért történt........................aztán egyszer csak történik valami.....egy illat, egy emlék és megint csak az a kétségbeejtő magány.

Az a húsba vágó.

Amikot sötét van és üresség.

Teszem a dolgom gépiesen. Ellátom a kutyákat-egyre nehezebben.

Összepakolom a kertet és felkészítem a télre. Segítséget kértem az öcsémtől (pedig nem szoktam és nagyon nehezemre esett) ..........és ő megint belém rúgott. Kibőgtem magam , de megyek tovább,mert muszáj.

Jobban vagyok!.....ez a mantrám......meg, hogy elmúlik,