Életem első kocsijához erős érzelmi szálak főztek.  Egy gyönyörű ibolyaszín Nissan Micra volt a szentem.  Úgy nézett ki, mint egy fa alatt kuporgó béka.

Idén februárban megváltunk egymástól. Fájjó szívvel, de eladtam egy kereskedőnek. Annak rendje és módja szerint befizettem az egész éves súlyadót, majd lejelentettem az Önkormányzat felé, hogy én biza eladtam, ne rajtam tessék keresni jövőre a pénzt.

Péntek du. csörög a mobilom. Egy férfi hang igen idegesen közli velem, hogy én hitellel terhelten adtam el az auót és tartozásom van rajta! Mondom neki kedvesen, hogy uram, ha hitel lenne rajta, akkor hogy adhattam volna át a kereskedőnek a törzskönyvet? Ezen elgondolkodott.

Kiderült, hogy az Önkormányzat megtagadta a kocsi átírását, mert azt az infót kapták az én lakhelyem szerintiektől, hogy elidegenítési tilalom van az autón.

Péntek du. rohanok haza, papírok elő. Feketén-fehéren ott a cetli, lezártam a hitelt, nincs tartozásom és egy szép levelem is van az Önkormányzat adó osztályától, hogy minden jogszabályi kötelezettségemnek eleget tettem és mostantól semmi dolgom az átírással.

Postaláda kinyit, valami ajánlott van a Postán. Elhoztam. Kár volt! Ugyan az a nő, aki a régi levelet írta, most végzést hozott ellenem, hogy eladtam egy kocsit hitellel terhelten.....és irgum-burgum!

Komolyan, néha azt hiszem, hogy a XXII. kerület Önkormányzatán dolgoznak a leghülyébb ügyintézők!

Ma írtam egy levelet, minden dokumentumot beletettem és elküldtem az egész paksamétát az adó osztályra. Előtte persze bescanneltem és elküldtem a pasinak, hogy ő is megnyugodjon.

Nemrég hívott. Barátságosabb volt a hangja. Szidtuk kicsit a bürokráciát, az aktakukacokat,majd azzal váltunk el, hogy ha bármi gond van, még keressük egymást :-)