Egyszer csak Kiskorú tele torokból ordítani kezdett: anya, felszállt a fehér füst!

Néztem bambán, mert épp chateltem és a tv-ben Gordon osztotta az eszet, hogy hogyan kell jó omlettet csinálni.

Szóval átrohant, átkapcsolta az adót és leheveredett a szőnyegre.

Együtt néztünk Kálmán Olgát-akit egyébként imádok és megérdemelte a Pulitzert- ahogy beszélget és várja, hogy bejöjjön egy ember, aki bejelenti: van Pápánk!

Nem vagyok vallásos-ha Ex mondaná, az ő száján az szaladna ki hogy nem hiszünk Istenben, én csak azt mondom:nem gyakoroljuk a vallást-de ez nagy dolog mégis.

Ez a második Pápa választás, amit végig élek úgy, hogy követtem is az eseményeket.

Örültem volna, ha Erdő Péter bíboros ülhet a pápa mobilba-bár nem tudom miért.

Valahogy felemelő érzés,nézni hogy ennyi ember gyűlt össze a  világ minden tájáról, hogy ott legyen az erkély közelében, mikor először mutatkozik meg Isten földi helytartója.

Kijött, elmondott egy imát, köszöntött minket halandókat, erre Kiskorú közölte: jó most már meg van...és elment tusolni.:-)

Szóval megnyugodtam, bár az még mindig nem tudom, hogy Benedek miért mondott le-lehet tényleg köze volt a náci párthoz vagy csak beteges volt, fene tudja, minden esetre mostantól argentin a pápa.

76 éves, de elég jó karban van az öreg. A bíborost ketten támogatták, aki bejelentett, ahhoz képest  fitt öregúr :-)

BÉKE!

Szerző: Mókusélet  2013.03.13. 20:56 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mokuselet.blog.hu/api/trackback/id/tr615133445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MajorAnna · http://manna.blog.hu 2013.03.13. 21:41:59

Ahogy a facebookon is írtam, nekem aztán édes mindegy, hogy ki a pápa, de hogy miért mindig ilyen vénembereket választanak, az nem fér a fejembe. Tény, hogy jobb a fizimiskája, mint szegény Benedeknek volt, de ha már, akkor a ghánai mukinak ill. Erdő Péternek "drukkoltam" :)
süti beállítások módosítása